Home
Gondolatok
“Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra.”
-----
"...szeretem a csöndet,
de itt belül nincs csönd,
mesélek Neked,
sokat mesélek..."
Chat
Hangulat
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:
Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi
Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint a vidám dúshomlokú fiúk:
érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
s a nagy dicsőség álmai hiúk.
Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
s nincsen tovább már törekedni út:
rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
nekünk csupán az élet csontja jut.
És mégis egyre futok, egyre vágyom
s valamit keresek még e világon,
mit nem fogok meglelni sohasem.
A régi vágyat, régi ifjuságot,
a régesrégen elhervadt virágot
s leszüretelt gyümölcsöt keresem.
Bejegyzés:
[1687-1668] [1667-1648] [1647-1628] [1627-1608] [1607-1588] [1587-1568] [1567-1548] [1547-1528] [1527-1508] [1507-1488] [1487-1468] [1467-1448] [1447-1428] [1427-1408] [1407-1388] [1387-1368] [1367-1348] [1347-1328] [1327-1308] [1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [Korábbi]
Dsida Jenő: Tündérmenet
A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.
Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel
s lehelnek rá éjfél után.
Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
– szemükben harmat, áhitat –
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.
Sohonyai Attila: Várva rád
Addig várok rád, amíg tudok.
Alkukat kötök a sorssal, s ha kell,
a csillagokra is rácáfolok. Ha kell,
időt utazok, múlt leszek érted,
s azért harcolok, hogy lénye lehess
a jövőmnek. Amikor már kemény
lesz a lágy – várok rád.
Addig várok rád, míg a csontjaim
feladják, s ízületeim elsorvadnak.
A kopogó háztető pala akaratai
elhasználódnak, s a feladás vizei
onnan az esőt homlokomra csorgatják.
De miattad, lehet hogy a földbe
akkor is gyökeret verek, s ha ágaimat
kapálják az irigyek, csendben leszek
akkor is, a bosszúszavak és a lebeszélések
mit sem törnek, mit sem aláznak engem,
mert ki a célért áldozza fel mindenét,
az végül csak nyertes lehet. Ebben
kell higgyek, s ezért kell, ezért nem
adhatlak fel. Minden drága és féltett
külső kincsemet, mire megjössz,
elvitték már tolvajok, kifosztott
leszek, s belül is ingatag hanyagság;
magammal szemben.
S a világ utolsó óráján, ha
a megrepedt harangot kongatják,
minden bizonnyal én már por leszek,
egy tömör elhasználódás – Kit érdekel?
S a földön szétterült hamumból mikor
már lakmároznak a szelek, remélem
te addigra fölöttem állsz, s e rémképes
várakozásból felébresztesz.
https://youtu.be/pbSQefXab74?si=SqgPJ_Z7eVWVwPDt
Juhász Gyula: Örvény
Félek. Nem a kísértetektől,
Mert kísértetek nincsenek!
Félek. A jövendő rémektől
Lelkem beteg!
Fázom. Egy örvény szája rémít,
Irtózatos. Ott van szívemben,
Baljósan szédít, egyre szédít
És ismeretlen!
Magamtól kell remegnem egyre,
Futnék, de merre, hova térjek?
Az örvény zúg minden eremben,
Tőlem ki véd meg?
Madách Imre: Felejtsünk
Ha a végzet rendelte, hogy soha
Már egymáséi úgyis nem leszünk.
Nincsen más hátra, mint a végbucsú,
Aztán mindent, mindent felejtenünk.
Mit nézzük az üdvöt, melyet biránk,
S örökre már lezárva ajtaja?
Bukott angyalnak is, hogy nem feledt.
A kárhozat sorsában az vala.
Ládd, a világ naptára oly rövid,
Három nap az örökhüségi szó,
S egy ember bukta, csak míg újiság,
Legfeljebb szűtlen élcre hogyha jó.
Óh, a világtól majd tanulsz te is,
Jó annak, aki tud felejteni,
Kevés öröm az, amit elveszít,
És mennyivel kevesbek könnyei.
Én is tanullak majd felejteni,
S tanúlom végig teljes éltemen,
Míg síratatlan puszta sír alatt
Tán megtudom, mit kell felejtenem.
Sohonyai Attila: Fény az ablakon
Szeretkezni akarok veled:
se több, se kevesebb.
Nem ígérek, nem ápollak,
test a testtel, a lélek most lohad.
Egymásban akarjunk lenni:
így mindenek leszünk, mégis semmi.
Ne ígérj, ne ápolj,
ne hitegess, és ne is vádolj!
…de érezzem, hogy vágysz rám nagyon,
ragyogtass, ha mész, ne hagyj nyomot!
Ha okot keresnél az egészre, erre fogd:
Sápadt volt az éj, tört a fénye,
nekünk kellett átfesteni vörösre.
https://youtu.be/f7E7HDCrxUc?si=trRCJRJLqNozghVx
Szabó Lőrinc: Káprázat
Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körűl,
aztán part s tenger összevegyűl,
s együtt, egymás partján heverünk; –
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; –
vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerüen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; –
vagy mit tudom én! – – Részeg vagyok,
húnyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc –
óh, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak? –
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.
Szabó Lőrinc: Nem akarlak, s csak rád gondolok
Neved – fekete dörrenés –
fájva visszhangzik bennem, és
fölveri minden pillanat
emlékedet s nyugalmamat.
Neved – óh vad dobok dühe pereg!
Percek, pokoli gépfegyverek!
Nem kell! Csönd! csöndet! – – S vérző sugarak
himbálnak szörny-harangokat!
Nem akarlak, s csak rád gondolok:
Dühöngő, barbár angyalok
döngetnek nem földi muzsikát
vágyam szétroncsolt kürtjein át – –
Nem akarlak, s csak rád gondolok:
Robbanó bazalt boltozatok
viszhangja zúg bennem – – Reszketek –
Tipró, brutális sortüzek!
Emlékek süket robajai!
Zengő fénysávok – – Valaki hí –
S én csak fuldoklom – óh, fekete láz! –
mint pap, kit az isten lelke ráz!
Szabó Lőrinc: Lidérc
Csak álom vagy, hiába akarlak,
lidérc, kit a vágy maga szűl,
tündér gyönyör, olyanokat súgsz,
hogy a józan eszem menekűl
és öleli érted a torzat,
a semmit, s azt hiszi, te vagy,
néger-zene villog agyamban,
s hiába, csak csalogat
a fényed: nem érek odáig:
a fényed: a képzelet: én, –
a fényed: kibonthatatlan,
megfoghatatlan ez a fény,
ez a fény: te, ki táncolsz meztelenűl
s kit nem lehet soha elérnem,
mert rejtve ragyogsz bennem, mint a tűz,
mely feketén alszik a szénben.
Szabó Lőrinc: Nem akarlak, s csak rád gondolok
Neved – fekete dörrenés –
fájva visszhangzik bennem, és
fölveri minden pillanat
emlékedet s nyugalmamat.
Neved – óh vad dobok dühe pereg!
Percek, pokoli gépfegyverek!
Nem kell! Csönd! csöndet! – – S vérző sugarak
himbálnak szörny-harangokat!
Nem akarlak, s csak rád gondolok:
Dühöngő, barbár angyalok
döngetnek nem földi muzsikát
vágyam szétroncsolt kürtjein át – –
Nem akarlak, s csak rád gondolok:
Robbanó bazalt boltozatok
viszhangja zúg bennem – – Reszketek –
Tipró, brutális sortüzek!
Emlékek süket robajai!
Zengő fénysávok – – Valaki hí –
S én csak fuldoklom – óh, fekete láz! –
mint pap, kit az isten lelke ráz!
Kosztolányi Dezső: Mint a beteg gyerek
Mint a beteg gyerek, ki lázas, álmos,
felül az ágyba, poharat kér,
s hideg üvegen hűti fájó ujját,
sír az orvosságos-palackér,
és viszolyogva, fanyalogva
fanyarul fog egy ezüst kanalat,
és a kesernyés-édes, hűs nedűvel
locsolja égett ínyét álmatag:
E forró, beteg nyári délelőtt
éppígy kerülget és szédít a bánat.
Éppígy fogom meg langyos kezedet,
s így csókolom meg nedves, enyhe szájad.
Somlyó Zoltán: Remény
Úgy bánik vélem az idő,
mint anya kényes gyermekével.
Ágyamra ül, ha este van
és bíztat isten szent nevével.
Boldog reményeket ígér
holnapra és holnaputánra.
Kihúny a mának mécsese –
és holnap futhatok utána.
Néha már reggel kezdi el,
hideg pénzt s forró nőt igérget.
Kicsal a párnáim közül
a szélhámos, kegyetlen élet.
S ha este ajkam panaszol
s a könnytül nem tudok aludni,
oly jóságosan néz reám,
hogy nem tudok rá haragudni.
Somlyó Zoltán: Az utolsó asszony
Még az utolsó asszony hiányzik,
az én forró, bús életemből:
elmegyek ma egy halovány házig.
Ablaka csipkés, nyitva a szélnek.
Azt hiszem, tudja, hogy kivülem más
senkise látja, mint én, oly szépnek.
Azt hiszem, érzi: ő lesz utolsó
csókom, keservem, büszke bukásom:
vérszinű borból utolsó korsó.
Erre az útra bízom a lázom…
Elmegyek ma a legutolsóhoz
s – lemondok róla. De megbabonázom!
Somlyó Zoltán: Szerelem
Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?… Honnan?…
Én már azt nem tudom.
Elindultam vele valamerre.
Merre?… Merre?…
Előre az uton.
Elviszem a szívembe valameddig.
Meddig?… Meddig?…
Amíg kisüt a hold.
S az égi fénybe megcsudálom:
Álom!… Álom!…
Mint minden, amim volt.
Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi
Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint a vidám dúshomlokú fiúk:
érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
s a nagy dicsőség álmai hiúk.
Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
s nincsen tovább már törekedni út:
rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
nekünk csupán az élet csontja jut.
És mégis egyre futok, egyre vágyom
s valamit keresek még e világon,
mit nem fogok meglelni sohasem.
A régi vágyat, régi ifjuságot,
a régesrégen elhervadt virágot
s leszüretelt gyümölcsöt keresem.
Somlyó Zoltán: Miért?
Már nem bir el a talpalattnyi föld,
s már nem győzöm az arcát ütni, rugni;
és kérdeni, mért állok egy helyen?
s mért gyengülök, ha el akarok futni?
Mért szerettem meg a kívánkozások
föl-fölgyulladó, lápos zöld vizét?
Mért hallja meg koponyám fakó csontja,
minden lépésem átkozott neszét?
Mért áll az ember csöndbe!
Mért fáj a fáknak zöldje!
Mért bomlik ráncba száz selyem,
hideg nyoszolyás éjjelen!
Mért villog asszony válla!
S ezer asszonyhaj-párna,
mért gyúl ki halvány éjszakán?
S mért nézek mindig hátra?!…
Mért nézek mindig hátra?…
Somlyó Zoltán: Egy idegen kapu előtt
Méltóságos, mint végső szavad volt,
a bánatom ünnepi ruhája.
A kétnapos őszi eső veri most
s rá bús szürke szineit szitálja.
E bánatos szürke ünnepi ruhát
ma utcai köntössé tettem:
megálltam egy idegen kapu előtt,
amely zárva volt, úgy mint mi ketten.
A zárt kapun halkan bekopogtaték
és lágyan a kilincshez nyúltam.
Az eső szitált és oly bús volt az ég,
mint a lelkem, mint te, mint a multam...
Aztán elkezdtem rohanni, robogni,
hogy ne lássam, hogy nem te nyitod ki...
Platón: Csillagok
Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék,
Két szemedet nézném, csillagom ezreivel.
(Szabó Lőrinc fordítása)
"Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön."
(Baranyi Feenc: Valami mindig közbejön)
Kisfaludy Atala: Hadd maradjon sejtelemnek ...
Hadd maradjon kimondatlan
A szó, mely ajkamon lebeg;
Ne halljad te soha, soha;
"Hadd maradjon sejtelemnek."
Ne tudd te meg, hogy kihez szól
A sok dal és a sok ének, -
És hogy mi zeng e dalokban,
"Hadd maradjon sejtelemnek."
Ha sirba visz a búbánat
S hideg hant alá temetnek,
Ne tudd te, mi ölt meg engem,
"Hadd maradjon sejtelemnek."
Ady Endre: És sehogyse vagyok
"...és úgy vagyok, hogy sehogy sem vagyok
És fáj, hogy nem fájnak eléggé
Dalaim, a megdalolt dalok
S kínjaim, a megszenvedett kinok.
Zárt életet ujra elkezdeni,
Fölvenni a daliás lárvát,
Ujjongani, mikor testünk bizserg
Nem fiatalon és vér-duzzadón,
De sztrájkján a sokféle csapott vérnek
És gondolni évek számaira,
Hogy harmincöt és azután harminchat
És kételkedni a kisleányban,
Aki, szegény, pedig nem rossz talán
És mindenben és még több mindenben
Látni vakítóan a Semmit:
Talán öregség, talán már Halál.
Hát jöjjetek, beigért éjszakák,
Hát jöjjetek, nagy megcsúfolások,
Szégyenek, kínok és régi babák.
Kár, hogy néha sokáig élünk
És úgy vagyok, hogy sehogy se vagyok."
[1687-1668] [1667-1648] [1647-1628] [1627-1608] [1607-1588] [1587-1568] [1567-1548] [1547-1528] [1527-1508] [1507-1488] [1487-1468] [1467-1448] [1447-1428] [1427-1408] [1407-1388] [1387-1368] [1367-1348] [1347-1328] [1327-1308] [1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [Korábbi]
BlogPlusz
***
Ami megy, engedjétek.
Ami jön, fogadjátok.
Ennyi az egész.
***
„Megtanulni élni nem más,
mint megtanulni elengedni.”
(Buddha)
***
Az a baj, hogy azt hiszed van időd.
(Buddha)
Mindenes
Háttérzene
Zene bekapcsolva Zene kikapcsolva
“Ha valakit tiszta szívből szeretünk, azt halálunk napjáig szeretni fogjuk, lehet, hogy nem mellette éljük le az életünket, nem ő tölti ki a mindennapjainkat, de a szívünkben mindig megőrizzük őt, mert valamikor fontos volt nekünk..”.
(Marilyn Miller)