 |
Home |
|
|
| | |
|
Gondolatok |
|
|
| | |
“Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra.”
-----
"...szeretem a csöndet,
de itt belül nincs csönd,
mesélek Neked,
sokat mesélek..."
| | |
|
Chat |
|
|
| | |
|
|
|
Hangulat |
|
[1687-1668] [1667-1648] [1647-1628] [1627-1608] [1607-1588] [1587-1568] [1567-1548] [1547-1528] [1527-1508] [1507-1488] [1487-1468] [1467-1448] [1447-1428] [1427-1408] [1407-1388] [1387-1368] [1367-1348] [1347-1328] [1327-1308] [1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [Korábbi]
Szabó Lőrinc: Mert sehol se vagy
Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ,
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek,
úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
villantják hangod, a szemed, a szád,
csöndes játékait a képzeletnek:
látlak s nem látlak, drága nevedet
csengi csendülő szivembe szived,
de percenkint ujra elvesztelek:
csillagokig nyílik szét s hallgatózom,
üldöződ, én, mégis, mint akit álom
húz le, sírodba, magamba csukódom.
|
Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke
Be jó is volt,
míg jég födött:
csend jég alatt
és jég fölött,
nagy hallgatás volt
mindenütt -
Ma minden kis nesz
szíven üt.
Hó- s jégtakarta
volt a part
és engem is
nagy jég takart,
vastag, páncélos,
szürke jég,
közömbös, mint a
téli ég.
Nem bántott semmi
bántalom,
nem ártott semmi
ártalom
A szél a jégen
elszaladt,
nem borzolt fel
a jég alatt.
A kő a jégen
fennakadt,
nem ütött meg
a jég alatt.
Áldott, kit ily
nagy csend födött,
csend jég alatt
és jég fölött.
Elment a jég
jaj, mindenütt
s ma minden kis zaj
szíven üt -
vagyok mezítlen
kék elem
és testem-lelkem
védtelen.
Belémtekint
a cipruság,
borzol a szél,
szomoruság,
a nap is bennem
sistereg,
kővel dobál
a kisgyerek.
Ma minden bennem
él, mulat,
a pillanat,
a hangulat
s akár hiszik,
vagy nem hiszik,
minden madár
belémiszik.
Fáj az eső,
a szép idő,
a surranó
szitakötő,
minden zavar
és fölkavar
és minden csupa
zűrzavar.
Ha csillagoktól
csillogok,
vagy elbujtak
a csillagok,
egyszerre fáj már
estetájt
minden, mi sok-sok
este fájt.
Ó, emberek,
nem alhatok!
Fájdalmam a
fájdalmatok,
itt tükrözik
keresztetek,
és borzadok
és reszketek.
|
Lackfi János: Egymásban
Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van s a nincsen.
Szerelmes az Isten,
Mért engem szeressen,
Mint az útonálló,
Engem várjon lesben?
Világ rugdosása,
Világ ölelése,
Benned vagyok mégis,
Benned vagyok mégse.
Keskeny út előttem,
Széles ég fölöttem,
Beléd törülköztem,
Benned megfürödtem.
Tebenned aludni,
Ébredni belőled
Életre hátralék,
Halálra előleg.
Szaladni tebenned,
Futni mozdulatlan,
Áldó mozdulatban,
Kérő mozdulatban.
Mókuskerekedben
Az idő csörömpöl,
Egy marék muzsikát
Szaggatok a csöndből.
A maréknyi hangot
Hegyekké kelesztem,
Felemelsz, mint szikla,
Elnyelsz, mint tengerszem.
Ma Istenben vagyok,
Isten lakik bennem,
Mennyei lakbérem
Idelenn fizessem.
Szerelmes az Isten,
Énbelém van esve,
Felfelé zuhantam,
Akárki meglesse.
|
Gájer Bálint: Még van idő
Elmúlt a nyár, csak szép emlék már
A csend az úr, az élet messze jár
Ránk tör az ősz, s ő más szemmel lát
Ami rólunk szólt, ami értünk volt
Egy új tavaszra vár...
Az ősz ront el mindent
A falavél megsárgul minden fán
Később sárba is hull
Vagy végleg elszáll...
Még van idő, jöhet száz kikötő
A viharfelhők után, ugye bújik majd napfény hozzád,
Hogy égjen a vágy?
Hosszú az éj. Miért nem gyullad fény?
Csak egy vak remény, hogy a falevél
A fához visszatér?
Az ősz ront el mindent
A falavél megsárgul minden fán
Később sárba is hull
Vagy végleg elszáll...
Még van idő, jöhet száz kikötő
A viharfelhők után, ugye bújik majd napfény hozzád,
Hogy égjen a vágy?
Hány édes szó tűnt már el?
Élessz álmokat, használj szárnyakat, élned kell!
Ébredj fel!
Még van idő, jöhet száz kikötő
A viharfelhők után, ugye, bújik majd napfény hozzád,
Hogy égjen a vágy?
Elmúlt a nyár, csak szép emlék már
A csend az úr, az élet messze jár...
https://youtu.be/Vq3M-ZUkTpU
|
Müller Péter Sziámi: Én úgy szeretem
Elviselhetetlen
És nagyon kellemetlen
Alak vagyok veled
Pedig tudom másként kezdtem
Kedvesebben
És ígéretesebben
Pedig szeretlek téged
Sőt, egyre hevesebben
Csak ma öreg vagyok, csúnya
A pofámat is unja
A szemem, ha a tükörbe néz
Nem túl nagy a kedvem
És még mostanra sem lettem
Kitörő örömzenész
Fárasztó lehet neked
Egy ilyen vészmadár
De én úgy szeretem azt,
Akit szeretek, hogy néha fáj
Hozzád se érek
És rád se nézek
Nem visz rád
Se a test, se a lélek
És nem is az a baj,
Hogy időnként félek tőled,
Veled vagyok mégis,
Csak az emlékedből élek
Én nem mászok fel újra
Egy meghódított csúcsra
Nem mérkőzök magammal
Mi az, ami mégis
Téged még így is
Mellettem marasztal
Hogy tudod azt, hogy elveszettül
Szeretlek én, habár
Én úgy szeretem azt,
Akit szeretek, hogy néha fáj
És tudom, mit érzel,
Ha hátulról nézel
A kezedben a késsel
Félig felemelt kézzel
Tudom, ha velem vagy,
Ellenem vagy,
Tudom, hogy a hiányom
Nyugodni nem hagy
Tudom, hogy kevés,
Ha azt mondom, hogy minden,
Hogy minden Te vagy nekem
Tudom, érthetetlen,
De kimutathatatlan,
Mert kimutatni szégyellem
Nem vagyok más,
Csak egy harapós, néma száj
Pedig én úgy szeretem azt,
Akit szeretek, hogy néha fáj
https://youtu.be/aROSFk7l31Y
|
Kosztolányi Dezső: Pünkösd
Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.
Az ég fakó, az éjjel is rövid,
alig bujik el a nap egy bokorba,
aztán ragyogva, új erőbe forrva
kiszáll s az égre lánguszályt röpít.
A róna várja a hűsfényü holdat,
leng a kalász, vérszínü rózsa lángol,
leszáll a boldogság a másvilágból.
A néma csillagok reánk hajolnak,
és álmodó, fáradt fejünk körül
szines, aranyló lepkeraj röpül.
|
Anna Ahmatova: Megjöttél
Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.
Ülj mellém, húzódj közelebb,
mosolyogj – nézd csak, itt van,
lapozd a kis kék füzetet:
versek, gyermekkoromban írtam.
Bocsásd meg árnyék-életem,
meleg napverőn is holt örök tél.
És bocsásd végre meg nekem:
sokakról hittem, hogy te jöttél.
|
Kányádi Sándor: Tudod
Tudod
Soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.
https://youtu.be/JJZARjy5D0o
|
"Mert tudod még mindig megőrülök érted, csak egy ideje nem mondom..."
|
Jékely Zoltán: Fent és lent
Fejünk felett mély, bársony kurrogással
hollópár szállt el lompos-feketén;
szerelmes szót váltottak ők egymással –
ugyanazt mondták, amit te meg én.
Hímes szavakkal egymást most megejtjük,
bokrokba csal a bíbor kábulat.
Őszre egymás hangját is elfelejtjük –
de soha rejtelmes kurrogásukat!
|
"Mindent el kell felejtenem,
Amit szerelemnek hittem.
Amire azt hittem, hogy szükségem van rá.
Ha valaha is sikerülni fog, újra kell tanulnom.
Az elejétől.
Nem törlöm el magunkat,
De nem írhatom tovább a történetünket.
Van valaki a számodra,
Számomra.
Tartozunk nekik a gyógyulással és fejlődéssel.
Szüksége van a szeretetedre,
Jobban, mint nekem.
Szóval a történetünk itt véget ér."
|
Várnai Zseni: Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
|
Lator László: A rád zuhant idő alatt
A rád zuhant idő alatt
agyamban elsüllyedtél.
A sejtjeimbe zártalak,
világom része lettél.
Van úgy, hogy rád se gondolok,
de nem feledlek mégse,
s váratlanul felszínre dob
bensőm hullámverése.
S akár a kés, a gyötrelem
a rostjaimba mélyed,
hogy nemcsak bennem – kívülem
külön formádat éled.
A kútnál egyszer néztelek,
ívvé hajolt a hátad,
s éreztem, most is ellenem
emelsz magadban gátat.
Míg magát minden pillanat
a homlokodba ássa,
te máris készíted magad
az újabb változásra.
S hogy ott álltunk az elhagyott
paradicsomban társak,
szerettem volna szólni, hogy
nincs hozzád joga másnak.
De hallgattam. Vad kényszerek
szétágazó húzása tép.
Rossz nélküled. De meglehet,
ha volnál, nem volnál elég.
|
Várnai Zseni: Tudom
Tudom, hogy soha el nem mondhatom
És elvész bennem minden hangtalan
És elvirágzik csöndben, magtalan,
Ami nagyot, és szépet hordozok.
Pedig szívem ma él még, és dobog,
De minden érzés fáj, és oly nehéz
És ajkamon a szó olyan kevés
S a toll hegyéig oly messze az út.
Csak ami könnyű, játszi vagy hazug,
Gyors röpkeszárnyú szóra az talál,
A nagy érzés néma, mint a halál,
És súlyos, mint a rög, mely ránkborul.
|
Babits Mihály: Jó volna most is kívűl állni…
Jó volna most is kívűl állni
de ezt is meg kellett próbálni
Ha sohase szerettél volna
az ajkam egy panaszt se szólna
Ha sohse csókoltalak volna
a szívem most is nyugodt volna
Jó volna tőled elmaradni
jó volna innen elutazni
Jó volna rád nevetve nézni
a legjobb volna rád se nézni
Jó volna lenni illedelmes
Jó volna nem lenni szerelmes
Jó volna erről nem beszélni
a legjobb volna nem is élni
|
Reményik Sándor: Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden –
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra –
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt –
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
|
Reményik Sándor: Csak így…
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.
|
"Holnapra elmúlnak a mai tenger zavart hullámai,
s a csendes vízi sodrás megint karjaim közé tesz."
(Sohonyai Attila)
|
Szeretem a magányt, szemlélődöm tünődve,
de hogyha valaki a társamul szegődne:
jöjjön; nincs szív, amely szikrát ne rejtene;
könyv minden ember, és az Isten ír bele.
Ahányszor egy ilyen könyv jut kezem ügyébe,
lelket rejtő kötet, melynek a sír pecsétje,
elolvasom.
(Victor Hugo)
|
Victor Hugo: Mivel ajkamhoz ért
Mivel ajkamhoz ért színültig teli kelyhed,
és sápadt homlokom kezedben nyughatott,
mivel beszívtam és nem egyszer drága lelked
lehelletét, e mélyhomályú illatot,
mivel titokzatos szíved nekem kitárult,
s olykor megadatott beszédét hallanom,
mivel ott zokogott, mivel mosolyra lágyult
szemed szemem előtt és ajkad ajkamon,
mivelhogy sugarát üdvözült főmre szórta
örökké fátyolos világú csillagod,
és nyaradból lehullt egy gyenge szirmu rózsa,
amelyet életem árja elringatott,
most azt mondhatom az időnek, míg tovább száll:
- Vágtass, ha jólesik! Az én időm örök!
Vidd hervadt csokrodat magaddal: szebb virágszál
nyílik lelkemben, azt soha le nem töröd!
Nem dönthetik fel a friss vízzel teli korsót
Vad szárnycsapásaid. Miden hamud kevés:
Lelkemnek lobogó máglyáját ki nem oltod!
Szerelmes szívemen nem győz a feledés!
|
[1687-1668] [1667-1648] [1647-1628] [1627-1608] [1607-1588] [1587-1568] [1567-1548] [1547-1528] [1527-1508] [1507-1488] [1487-1468] [1467-1448] [1447-1428] [1427-1408] [1407-1388] [1387-1368] [1367-1348] [1347-1328] [1327-1308] [1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [Korábbi]
| | |
|
|
|
BlogPlusz |
|
| | |
***
Ami megy, engedjétek.
Ami jön, fogadjátok.
Ennyi az egész.
***
„Megtanulni élni nem más,
mint megtanulni elengedni.”
(Buddha)
***
Az a baj, hogy azt hiszed van időd.
(Buddha)
| | |
|
Mindenes |
|
|
| | |
|
Háttérzene |
|
|
| | |
“Ha valakit tiszta szívből szeretünk, azt halálunk napjáig szeretni fogjuk, lehet, hogy nem mellette éljük le az életünket, nem ő tölti ki a mindennapjainkat, de a szívünkben mindig megőrizzük őt, mert valamikor fontos volt nekünk..”.
(Marilyn Miller)
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
