Új bejegyzés Frissítés

tegnapelőtt 13:19 bubutu

“Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin. Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábtengóztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni. Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról. Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit. És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, „ma is megvan az a bili”, mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb. Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy „tudtam-e”, csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért – hiszem, hogy nem –, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem. Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, „mit lopja a napot?”, „miért nem szól rá a gyerekre?”, „miért nem hozza már?”, de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre – ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt – nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet. Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott? Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket? Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk. Ön tudta ezt?” (Grecsó Krisztián)

2024.04.05. 09:55 bubutu

"Egy nap majd rájössz, hogy amit annyira üldözöl, annak semmi értelme. A test szépsége eltűnik. A pénz nem minden. A karrier egyszer véget ér. A ruha már nem lesz divatos... Egy nap majd rájössz, hogy a legfontosabb dolog, hogy legyen valaki, akivel kézen fogva lehet sétálni a naplementében. Együtt ébredni és elaludni. Az a biztonság és a melegség érzése, amit csak a szeretet adhat neked. Egy nap majd rájössz, hogy a legfontosabb dolog érezni."

2024.04.02. 12:37 bubutu

"Az autó aztán kifordult az udvarból, és most is fut valahol a végtelenben, de tűnő lámpáját látom, amíg élek, mert viszi az Édesapámat." Apám nem dohányzott - sajnos -, de nem is ivott. Vett azonban minden évben egy hordó bort a vendégek tiszteletére, s ennek lepalackozása bizonyos ünnepélyességgel történt. Előző nap üvegmosás, dugómosás, szárítás, és másnap levonultunk a sötét, bolthajtásos pincébe, ahol gyertyaszó mellett elkezdődött a lefejtés. - Meg tudnád szívni, fiam? - kérdezte apám, mert nem szerette a bort, s ami a gumicsövön a szájába szaladt, mégiscsak le kellett nyelnie. - Persze! És megszívtam. És lenyeltem. A kifolyás azonban többször elakadt. - Na, szívd meg, gyerek... Szívtam és nyeltem. Eleinte nem esett jól, de később egészen más íze lett a bornak. Jó íze! A gyertya lángja aranyos szelídséggel simogatta a nyirkos, öreg téglákat, a bor szinte muzsikálva csorgott, a tele üvegek katonásan álltak, és egyáltalán nem csodálkoztam volna, ha valamelyik elkiáltja magát, hogy: - Indulj! - és zöldarany egyenruhájukban felmasíroznak a kopott lépcsőkön. És néztem apám lehajtott, őszes fejét, amint dugaszolta az üvegeket, és megbocsátottam minden mogyorós kilengését. Nagyon szerettem ebben a pillanatban apámat, annyira szerettem, hogy egy különösen jól csinált dugaszolás után azt mondtam: - Csoda ügyes vagy, öregem… Apám megdermedt, rám nézett hosszan, aztán szelíden azt mondta: - Na, gyere fel… öregem. - Megver - gondoltam, de nem törődtem vele. Fogta a kezem, és mentünk felfelé. - Feküdj le - mutatott a díványra -, majd betakarlak. Ez volt az egyetlen eset, hogy apámat tegeztem, és másként szólítottam, pedig hosszú idő jött még azután, magam is apa lettem, amikor egyszer csak jött egy mentőautó: - Hát, búcsúzzunk el, édes fiam. Az autó aztán kifordult az udvarból, és most is fut valahol a végtelenben, de tűnő lámpáját látom, amíg élek, mert viszi az Édesapámat.   (Fekete István, göllei író)

2024.04.02. 00:22 bubutu

Egy antropológus játékra invitálta egy primitív afrikai törzs gyermekeit. Egy kosár finom gyümölcsöt tett egy fatörzs mellé, és azt mondta nekik: “Az első, aki eléri a fát, megkapja a gyümölcskosarat". Amikor jelezte nekik, hogy induljanak, meglepődött, hogy együtt, kéz a kézben mentek, míg elérték a fát, és megosztották a gyümölcsöt. Amikor megkérdezte tőlük, miért tettétek ezt, amikor egyikőtök megkaphatta volna az egész kosarat. Döbbenten, csodálkozva válaszoltak: "Ubuntu" Más szóval, hogyan lehet egyikünk boldog, míg a többiek boldogtalanok. Az "Ubuntu" civilizációjukban azt jelenti: "vagyok, mert vagyunk". Ez a primitív törzs ismeri a transzcendens boldogság titkát, melyet minden más társadalom elvesztett, amelyek civilizált társadalmaknak tekintik magukat.

2024.03.28. 14:05 bubutu

„Vigyázz arra, hogy soha ne kapkodj, s munkádban, a társaséletben, igen, a köznapi cselekedetekben is engedelmeskedj a tények és helyzetek szigorú következetességének. Ne akarj két kezeddel kétféleképpen cselekedni ugyanabban a pillanatban. Mikor levelet írsz, ne hallgasd a telefonkagylót. Mikor dohányzol, ne akarj egyidejűleg meggyógyulni légcsőhurutodból. Mikor olvasol, ne hallgass zenét. És főként: figyelj a feladatok és helyzetek mély rendjére. Van egyfajta kézügyesség az emberi feladatok alján; ezt nem árt megtanulni. Ha megfogsz valamit, fogd két kézzel és erősen, ha elengedsz valamit, engedd el tudatosan és minden következménnyel, ha szólsz, álljon szavad az időben, mint a kő, ha örülsz valaminek, örülj fenntartás nélkül. Van valamilyen kézművességi része is az életnek; s a köznapoknak is van mesterfogása. S a hétfőnek is van kontára. Figyelj mozdulataidra. A legtöbb emberi szerencsétlenség oka nem is a görög balsors, hanem az ügyetlenség, tunyaság, lomposság. Tanuld meg ezt a mesterséget, az életet, maradj az élet mestere mozdulattal és cselekedettel is.” (Márai Sándor: Füveskönyv; 58. - A mozdulatok rendtartásáról)

2024.03.26. 10:39 bubutu

"Beszéljünk őszintén. Konfliktusok esetén az agresszívabb, gátlástalanabb fél nyer! Mert elsőnek és gyorsabban, meglepetésszerűen lép akcióba, s nem hátráltatják erkölcsi vagy ízlésbeli megfontolások. Így van ez a politikában, a háborúkban és a magánéletben is. A tisztesség, a tapintat hátrányban van az erőszakkal, a kíméletlenséggel szemben. Ezt az árat kell megfizetni a jó erkölcsi közérzet érdekében. Magas ár - mégis megéri." (Popper Péter)

2024.03.13. 12:59 bubutu

"Megbocsátani valakinek nem jelenti azt, hogy megbocsátunk a viselkedésének. Az sem, hogy elfelejted, hogyan bántott meg, és nem is hagyod, hogy bántson. A megbocsátás azt jelenti, hogy megbékélünk azzal, ami történt. Azt jelenti, hogy elismered a sérelmeidet, engedélyt adsz magadnak, hogy érezd, és megérted, hogy a fájdalom már nem szolgál téged. Azt jelenti, hogy elengeded a fájdalmat és a neheztelést, hogy meggyógyulhass és tovább léphess. A megbocsátás ajándék magadnak . Ez egy döntés, a TE döntésed. ... Megszabadít a múlttól, és lehetővé teszi, hogy a jelenben élj. Amikor megbocsátasz magadnak és megbocsátasz másoknak, akkor válsz igazán szabaddá. A megbocsátás annyi, mint szabadon engedni egy foglyot, és felfedezni, hogy a rab te voltál."   (Padre Pio)

2024.03.12. 19:55 bubutu

"Senki ne álljon fel a székéből".....Szólt a tanár a gyerekeknek, mielőtt a tanteremben kivett egy halat az akváriumból a tanóra elején, majd az asztalra tette és gyorsan távozott. "Aki ezt megszegi, azt kirúgják" mondta még az ajtóból. Egyik gyerek sem mozdult, és mindenki nézte, ahogy a hal vergődik az asztalon az elkerülhetetlen sorsa felé. Senki sem mert felállni, nehogy bajba kerüljön. De végül egy lány felugrott a helyéről, odaszaladt a halhoz, és visszaengedte az akváriumba. Ő volt az egyetlen, aki nem akarta végignézni ahogyan elpusztul a hal. Amikor a tanár visszajött, elmagyarázta az osztálynak, hogy ez egy lecke volt. A lecke tanítása pedig nagyon fontos! Az a félelem, hogy bajba kerülsz, sosem akadályozhat meg abban, hogy helyesen cselekedj. Hogy néha szembe kell szállni a tekintéllyel és a csoportgondolkodással, egyszerűen azért, mert ez a helyes.

2024.02.17. 21:26 bubutu

Madárlátta kenyér   Nagyapám minden reggel úgy indult útnak, hogy tarisznyájába tett egy nagy adag szalonnát, néhány héjaira bontott lila színű hagymát, és azt a nélkülözhetetlenül fontos éles bugylibicskát, amivel nekem faragott cifra fűzfa sípot. Kenyérszeletből több lapult a zsákban, mert egyet mindig, de mindig visszavártam, hisz az volt csak igazán a madárlátta kenyér. Abban a kenyér szeletkében benne volt az élet, fáradt két kezének lágy mozdulata, s mindaz a gőzölgő illat, mi forró kemencékben az éhes gyermekszájakat csillapíthatta. Benne volt a tücsökzenék ciripelő hangja, a learatott búzatáblák katonás sora, és mindaz az emberi jóság, mi arcán ragyogott, mikor huncut mosolyával ballagott haza. Ma már nincsen madárlátta kenyér, nincsenek katonás glédájú búzatáblás rendek, az enyészeté lett minden, ami szép volt, s az is miről ma már csak mesék születhetnek.   (Kun Magdolna)

2023.12.07. 20:37 bubutu

"Aki nem tud szeretni, kénytelen mindenféle pótcselekvésre, hogy az életét elviselhetővé tegye. Pénzt gyűjt, hatalomra tör, szüntelen önvédelemben él, és rendszerint rohan, rohan, rohan, semmire sincs ideje, mert túlvállalja magát. S ez nem csak rajta múlik. A mai sötét, rögeszmés világ az ilyen értelmetlen életbe bele is kényszerít, és olyan hajszába és zaklatottságba visz, hogy ne is legyen időd a szeretetre. Nincs idő a párodhoz, a gyerekedhez, az anyádhoz. Nincs időd a szeretetre. Mert ahhoz meghittség kell. Figyelem. Csak te. Senki és semmi más: csak te. És ti... Állj meg, ha tudsz! S ha lehet." (Müller Péter)

2023.11.07. 20:50 bubutu

“Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment rajta.... Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva. Mert mindenki csak abból adhat, amije van."!!! (Náray Tamás)

2023.11.05. 10:39 bubutu

„A bölcsnek (…) lassanként összeáll a világ, a dolgok és az értékek a helyükre kerülnek, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, tudja, min érdemes bosszankodni és min nem, megértő és derűs lesz.”

2023.11.01. 09:42 bubutu

"Odasimultam öregapámhoz, mint a hajtás a vén fához. Talán arra gondoltam, hogy évek múlva hozzám simul majd így valaki, aztán meg őhozzá, de el nem fogyunk soha-soha... - talán arra, hogy nekem adja nagyapám karja melegét, mellyel átkarolva tartott, hogy továbbadhassam annak, aki utánam jön." (Fekete István)

2023.10.17. 10:39 bubutu

Sajnálom, hogy megfosztottak az új élet alkotásának képességétől. Az alkotás öröme nekem mindig erőt ad, ezért nagy fájdalommal tölt el a gondolat, hogy te soha nem fogsz a karodban tartani egy gyermeket, aki hús a húsodból, és vér a véredből. Hogy soha nem fog a saját szemed visszanézni rád egy másik arcból, hogy soha nem fognak valakiben összekeveredni a te és általad szeretett férfinak a tulajdonságai.  (J.R.Ward)

2023.10.17. 10:36 bubutu

"Nézlek, érezlek egész lelkemmel és most már tudom, farkasénemet az éhség hajtotta, vakon a női hús utáni vágy, a menekülés egy részeg pillanatba. Utánad nyúlok gyengéden, ámuló, tiszta lélekkel, s tudom, hogy ami nem voltam soha, tudom, most beléd szerelmes vagyok."  (Kuczka Péter)

2023.09.15. 20:20 bubutu

A bölcs dinnyeárus története... Az idős bácsi tábláján a következő árak voltak feltüntetve: 1 dinnye: 3 forint 3 dinnye: 10 forint Egy fiatalember megállt és vett 3 dinnyét, egyesével, 3-3 forintért. Ahogy elsétált, még önelégülten visszaszólt: „Hé öreg, tudod, hogy 3 dinnyét vettem 9 forintért 10 helyett? Talán mégsem kellene üzletelned, ha nem értesz hozzá!” A bácsi erre elmosolyodott és csendesen motyogott maga elé: „Az emberek viccesek, mindig 3 dinnyét vesznek 1 helyett, mégis ők akarnak tanítani engem...”

2023.08.25. 13:55 bubutu

Bob Marley-t egyszer megkérdezték, létezik-e tökéletes nő. Azt válaszolja: Kit érdekel a tökéletesség? Még a Hold sem tökéletes, tele van kráterekkel. A tenger hihetetlenül szép, de a mélyben sós és sötét. Az ég mindig végtelen, de gyakran felhős. Tehát minden, ami szép, nem tökéletes, hanem különleges. Ezért minden nő különleges lehet valakinek. Ne légy "tökéletes", hanem próbálj meg szabad lenni, és élj úgy, hogy azt csináld, amit szeretsz, ne akarj lenyűgözni másokat!

2023.08.14. 17:09 bubutu

Vas István: Párbeszéd két ismeretlen között   És megint a rózsák.  És megint a nyár.  Még észreveszed? Egyre sűrűbben.  Fut az év.  És egyre rövidebb. Lassan kifogysz az időből.  Kifogyok.  No és mi lesz? Mi lenne? Az, amire azt mondják, természetes. Szóval, eltűröd?  Nem. Csak kibírom azt, ami tűrhetetlen. És mivel készülsz rá?  Semmivel.  Most is mi van a kezedben? Hát az, ami szokott. A cigaretta, a pohár, a toll. Persze, a szánalmas kacat, amihez ragaszkodol,  A személyes holmi, az emlék, az arcok, a tulajdonod.  Meddig akarod tartani? Jobb lesz, ha eldobod,  És üres kézzel elindulsz és elmégy az utakon túlra,  A domb tetejére.  Minek? Addigra ősz lesz újra,  S a domb tetején, ahol egy fa, egy bokor sem akad,  Hideg eső veri az árvalányhajat,  És a csupasz domb tetején az eső téged is csupaszra ver,  És kimossa belőled azt, amit ma fontosnak hiszel,  És kihullanak belőled az arcok és adatok,  És a lényegig csupaszon átléphetsz, tudod, hová. Nem akarok  Átlépni sehová, ha nem úgy, aki vagyok.  És nem megyek föl a csupasz dombra.  Ne légy konok. De konok vagyok és még mindig gyűjtöm azt, ami megtelít,  És konokul nem akarok lecsupaszodni a lényegig.  Tudom, kifogyok az időből. De nem akarok kifogyni  Abból, ami a hideg esőben is tán fel tud majd lobogni. És mit gondolsz? Azzal a lobogással megnyered  Azt, ami vár? Vagy annak is tán feltételeket  Szabnál? Nem. Csak a feltételeit nem fogadhatom el,  És aminek nem én kellek, az énnekem se kell.  Mert lettem, ami lettem, és magamat meg nem adom. Elveszi úgyis.  Vegye el, ha van ilyen hatalom. Kifogysz az időből. Készülj, mert készül rád az, ami vár. És mi lesz addig? Megint a rózsák és megint a nyár.

2023.08.01. 02:13 bubutu

Egy bölcs mese az ítélkezésről     Élt egy idős szegény ember egy kis faluban. Volt egy szép fehér lova. Olyan szép volt az a ló, hogy még a király is megirigyelte és nagy vagyont ajánlott érte. De az öreg nem adta el. Egy nap a ló megszökött. Az egész falu összejött és az emberek azt mondták: Milyen buta vagy te öreg ember, mit mondtunk neked? Add el azt a lovat. Mi tudtuk, hogy ez fog történni, jobb lett volna eladni. Micsoda szerencsétlenség! Az öreg azt mondta: lehet,hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt ami van. A ló nincs az istállóban. Ez tény. A többi csak vélemény. Hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség nem tudom, mert nem tudom, hogy mi történik majd ezután. Az emberek kinevették az öreget. Két hét elmúlt és a ló visszatért.Nem lopták el, elkószált és 12 vad lovat hozott magával. Megint összejött a falu és az emberek azt mondták: Milyen igazad volt öreg, mégis nagy szerencse volt, hogy a lovad eltűnt. Az öreg azt mondta: lehet,hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt ami van. A ló visszatért. Ez tény. Ha egyetlen egy szót olvastok el egy könyvben , hogyan tudnátok az egész könyvet megítélni? Az emberek értetlenül hallgattak. Az öregnek volt egy fia. A fiú elkezdte betörni a vad lovakat. Egy hét múlva leesett a lóról és eltörte a lábát. Megint összegyűltek az emberek és véleményt mondtak. Micsoda szerencsétlenség! Kitörte a lábát a fiad és most még neked sem tud segíteni. Az öreg azt mondta: lehet, hogy így van, de az is lehet , hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt ami van. A fiam kitörte a lábát. Senki sem tudhatja, hogy ez egy szerencse vagy szerencsétlenség. Az emberek csodálkoztak az öreg kijelentésén. Nemsokára háború tört ki. A fiúkat besorozták katonának, az öreg fia pedig otthon maradt a törött lába miatt. Az emberek sírtak fiaikért és eljöttek az öreghez és azt mondták: Milyen igazad volt öreg, mégis nagy szerencse, hogy a fiad kitörte a lábát. így legalább megmarad az élete. Lehet, hogy így van, de az is lehet , hogy nem. Nem hagyjátok abba az ítélkezést? Isten tudja csupán, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség.

2023.07.14. 17:58 bubutu

Hagyd, hogy ítélkezzenek feletted, ahogy akarnak. Hagyd, hogy félreértsenek minden egyes dolgot veled kapcsolatban. Hadd pletykáljanak rólad, amennyit csak tudnak Nem a te problémád, hogy mit gondolnak rólad. Maradj jó ember, szeresd magad és érezd jól magad. Nem számít, hogy mások mit mondanak vagy tesznek, soha ne kételkedj az értékedben vagy a lelked szépségében egy pillanatra sem. Ragyogj tovább! És hagyd őket az árnyékban.

[283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]