Új bejegyzés Frissítés

2013.12.21. 11:40 bubutu

Bényei József: Végrendelet A világot úgyis ki kell bírni. Ne engedd a virágokat sírni. Ne engedd a madarakat félni, a hűséget hóban elvetélni, az álmokat este megalázni, almafákat áprilisban fázni, a perceket ne engedd megállni, ablakokat örökre bezárni, csillagfényű éjszakákra lőni, ösvényeket indákkal benőni. Ameddig a vállad íve bírja, vigyázz minden virágtalan sírra, vigyázz minden társtalan magányra, füstre, fényre, ember-glóriára. Aki árva arccal sír az égre, takarj szelíd álmot a szemére. Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni: valakinek embernek kell lenni.

2013.12.21. 11:36 bubutu

Ákos: Árva mese Kincset adnék érted ha volna Kincsem a szívem, bárcsak volna Valaki aki végre kirabolna Aki nem szól, néma marad Esőcsepp hull, könny fakad Árva lélek mit kószálsz arra Ahol még a madár se jár Vedd hát észre, hogy észre Vétlen maradsz mindörökre Kincset adnék érted ha volna Kincsem a szívem, bárcsak volna Valaki aki végre kirabolna Oly soká tartott a talán Hosszú az út, s a házák falán Sürűbb, egyre sűrűbb a homály Lelkem mégis kérte, hogy érte Tegyek meg mindent elcserélne Hallgass hát, ha szólni nem akarsz Jön majd egy mosoly s vígasztalsz Engem s magad is talán Higgy, hogy higgyem nem hiába Épül a holnap a mára S rátalál a várva vártra Hozz esőt lelkem sivatagára Adj erőt lépnem, hitem útjára Adj jelet, mit szíved rejteget.

2013.12.21. 11:32 bubutu

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk! (Müller Péter)

2013.12.21. 11:24 bubutu

„Eltűnődött azon, hogy a gondviselés milyen nyomorúságos részt juttatott neki az élet javaiból; a nő, a szerelem, a gyönyör ott vonul el a szeme előtt szakadatlanul, ő azonban mindig csak mások boldogságának nézője lehetett.” (Victor Hugo: A párizsi Notre Dame)

2013.11.25. 21:38 bubutu

Kamarás Klára: Valaki volt... Valaki volt... aki ma nincsen... Mint kézfogas rozsdás kilincsen, elmúlt, leporlott mindörökre. Valaki volt,... ma nincs semerre. Az éjszaka a szél leverte az ágakat, miket beoltott. Valaki volt... s őt én szerettem. Minden szavát rajongva lestem, de nincs postás, ki tőle jönne. Valaki volt... valaki elment... Ahogy rovom e hosszú termet, tudom, többé már nem jön vissza.

2013.11.25. 21:35 bubutu

„Figyelem magamban az utolsó szikrát, levegőt kapkodva hamvad. Tisztelettel búcsúzom tőle. Mikor nagy lánggal égett, az voltam igazán én, mint még soha. Erőt adott vágyaimnak, élettel töltött el. Nem volt lehetetlen. Bármit elértem, adtam, kaphattam, élhettem. Most árnyékaival idéz engem, haldoklik. Szelíden simogatom, éget egy kicsit, finom. Jó, még ha fájt is. Jó, mert ez is én voltam. Jó, mert érezhettem. Bármit. Elvitt mindenhová, megnyitott előttem mindent. Egyszerre voltam a testemben és a csillagok közt. Átjáró volt az összes dimenzióba. Verseket, meséket szült. És most meghal, nincs ki éltesse, én sem tudom már. Viszi magával az álmaim. Legyen hát övé, én úgysem tudok vágyak nélkül mit kezdeni velük, már nem álmodom.”

2013.11.25. 21:27 bubutu

Fodor Ákos: A kérdés Hová sietnél? Hiszen ott vagy.

2013.11.25. 21:25 bubutu

Boda Magdolna: Repedés-virág Az aszfalt rése között egy százszorszép virul, az élet szép indulata: a bármiképpeni élni akarás, hát így kell, ha csak így lehet: az aszfalt rése között.

2013.11.25. 21:22 bubutu

Fortune-Brana: Csukott szemmel "voltam szerelmes és voltam magányos” Voltam tölgyfa voltam főnixmadár álltam dermedten a szépség hamvainál voltam kiáltás és voltam a csend voltam sötétség kint és idebent voltam szerelmes és voltam magányos voltam szelíd s igen, voltam halálos voltam gazdag s voltam nagyon szegény voltam a sűrűjében s az élet peremén voltam boldog voltam boldogtalan de sosem találtam meg az igazi utam mégis - ha megpróbálnál kézenfogva vezetni csukott szemmel is tudnálak szeretni

2013.11.25. 21:18 bubutu

Nagy István Attila: Utószó Rettenetes, ha a reménytelenség megköti az ember tetteit, gondolkodását, életösztöneit. Ilyenkor nem futja másra az erejéből, mint hogy egymás mellé teszi a lábait, ha egyáltalán útnak indul. De inkább a helyét keresi, mert hirtelen kiüresedett az élete, eltűnt, aminek - hol nagyobb, hol elgyengülő akarattal - nekifeszült. Arra törekedett, hogy átrendezze az elmúlt évtizedeket. Lehet még valami, ha ketten akarják. Mene tekel ufarsin - megmérettél és könnyűnek találtattál. Ezt mondja az ember legelőször magának. Felkínáltam magam; kézbe vettél, megforgattál, gyönyörködtél bennem, aztán elejtettél. - Olyan, mint egy lila színű kavics, én pedig mostanában megszerettem az aranyat - mondtad. Nem ad hiába, aki úgy ad, hogy közben magának is örömöt szerez vele. Szép gondolat.

2013.11.25. 21:12 bubutu

Cserháti Zsuzsa: Maradj még   Maradj még - engedd egy pillanatra elhinnem hogy szívünkben még nyár van Maradj még - engedd, hogy megtaláljam önmagam a szemed mosolyában Maradj még - ne vidd el tőlem még az álmokat, a vasárnapok fényét Maradj még - engedd, hogy maradjon az életemben még egy percnyi szépség Maradj még, ha elmész mit reméljek én és kivel örüljek a mának? Ha elmész veled megy a nyár, nincs napsugár, nincs mire várjak Maradj még, ha elmész rámborul az éj és vígasz nem jöhet semerről Ha elmész véget ér a dal, úgy félek én a csendtől

2013.11.25. 21:07 bubutu

Epstein Ágnes: Fájdalom Sima kavics csobban fodrozódó vízben. Elmerül. Ott van lenn és ott is marad. Mint a lélek sebei, láthatatlanul léteznek.

2013.11.25. 21:01 bubutu

Szabó Lőrinc: A meghitt perc   Édes emléked, mintha szigetek rajzanának, úgy vibrál: alig érzem, már megszületik valahol a térben a kép, megszületsz. A húnyt szemeket, talán nem is azokat szereted, inkább a látó csöndet. Szenvedély? Nem, nem az hoz vissza (vagy az is, de mégsem legtöbbször); a nyugalom rejteget legárulóbban, legjátékosabban, mint most is, a meghitt perc, óh, hisz abban volt részünk legkevésbé! Száz alakban jössz ilyenkor, !új! tündérem, te, régi: fényköd leng, s tudom, mögűle te lépsz ki... (Csak nem szabad egészen odanézni!)

2013.11.25. 20:55 bubutu

Szeretsz és élsz, emberként félsz. Hallasz és látsz, emberként vágysz. (Pálnagy László)

2013.11.25. 20:52 bubutu

Brinkusz Gábor: Holdfény  Ma én leszek a holdfény, S belopódzom az ablakon át, Mint aki hosszú útról haza tér, Oda bújok Hozzád. Messzi fehér csillagoktól Éjszaki fényt hozok Neked, Smaragdszemű angyaloktól Csillogó könnycseppeket. Aranyszínű virágporral Csillagot festek két szemedre, Mintha pillantásod csillogása Napvilágnak fénye lenne. Majd két kezemmel betakarlak, S hangtalan érintésem megtöri a csendet, Ha sírsz, én könnyeimmel vigasztallak, S akár a holt fény, felolvadok Benned.

2013.11.25. 20:44 bubutu

Baranyi Ferenc: Egy pillanatra A pillanatot kell csupán kibírni, amikor egy véletlen mozdulatból kiderül, amit szüntelen gyanítasz, de míg gyanítod, addig nem gyanakszol, a pillanatot kell csupán kibírni, amely egy önhitt szárnyalást keresztez, mikor gyönyörű ívű szerepéből egy pillanatra kiesik a kedves, a pillanatot kell csupán kibírni, mikor egy elszólása tudtul adja, hogy szerelmedért teljes életével adózik bár, de csak felére tartja, a pillanatot kell csupán kibírni: az átmeneti örökkévalóság döbbenetét, mit a tábornok érez ha kételyei percre lefokozzák - a pillanatot kell csupán kibírni! Aztán beérni azzal a csekéllyel, mi megmarad a pillanat után is. És oly csekély, hogy egy élettel ér fel.

2013.11.25. 20:40 bubutu

Boldogtalan a pillanat, mikor fölfedezi az árva önmagát, s arra gondol, hogy másnak is fontos lehet e kéz, e görbeség, s azontúl arra vágyik, hogy szeressék. (Pilinszky János)

2013.11.25. 20:35 bubutu

Hol van a szavak színe, selyme, tüze, zenéje, amely utolérhetné e hangulat némaságát? (Zilahy Lajos)

2013.11.25. 20:19 bubutu

Reményik Sándor: Csukott ajkak A csukott ajkak éle összeért, Mint összefagyott két virágszirom, A küzdés fájó nyomait, a vért Letörölte egy kéz nyugosztalón, Álombabékítőn, enyhén, puhán... A csukott ajkak éle összeért, Többé nem kérdezik: miért, miért? Csókra nem vágynak, szitokra nem nyílnak, A szó, mint hegye ki nem röppent nyílnak Ott belül maradt, odabenntörött S ül az ajkakon valami örök... Valami nagy-nagy mosolygó fehérség. A csukott ajkak hordják boldogan Az Imperator törhetlen pecsétjét, A bizonyságot: nem kell már beszélni. Mert sokat szóltak... sok hiába-szót, Maguknak, másnak sebet-okozót. Az áldás kihűlt, elégett az átok, Most lecsukódtak - És kimondták a legfőbb igazságot.

2013.11.25. 20:14 bubutu

Szabó Magda: Végrendelet Isten keze Te egyedüli, aki sose bántott Te temess el, ha a gyilkos idő megbír e testtel. Te mondd el helyettem mekkorát tévedtem mikor megszülettem mikor ember lettem nem vérivó farkas sovány rengetegben. Te mondd el helyettem egyszer nem tévedtem egyszer nem vétettem amikor ágyamat szíveden vetettem.

[1687-1668] [1667-1648] [1647-1628] [1627-1608] [1607-1588] [1587-1568] [1567-1548] [1547-1528] [1527-1508] [1507-1488] [1487-1468] [1467-1448] [1447-1428] [1427-1408] [1407-1388] [1387-1368] [1367-1348] [1347-1328] [1327-1308] [1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [Korábbi]