Új bejegyzés Frissítés

2023.04.07. 15:48 bubutu

2023.04.07. 15:44 bubutu

Sohonyai Attila: Itt veled   Heverünk egymás mellett izzadtan, mint kik a világ elől futottak, s úgy ver szívünk, hogy majd kiszakad, mégis nyugalom e pillanat. Jó veled itt, jó nézni a szemed, jó tudni, az este nem érhet véget, s ha véget is érne:   itt veled... Élvezem nyakamon homlokod, lélegzeted mellkasomban, ahogyan hűsíted bennem a karcot, vállra fektettünk minden megoldhatatlant: te bennem, én benned voltam.   Jó veled itt, jó nézni a szemed, jó tudni, az este nem ér véget, s ha véget is érne:   itt veled...   Szádért nyúlok, megcsókollak, s te álszent-vidám elhúzod, tetteink semmi mást nem akarnak, mosolyogsz, nevetek: vagy, s vagyok.   Jó veled itt, jó nézni a szemed, jó tudni, az este nem ér véget, s ha véget is érne:   itt veled...   ...heverünk egymás mellett izzadtan, mint kik a világ elől futottak, s úgy ver szívünk, hogy majd kiszakad, annyira nyugodtak vagyunk, a másik karjaiban...     https://youtu.be/3wd_TeKvB54

2023.04.04. 13:01 bubutu

Csukás István: Hangulat   Nem is hittem, hogy ilyen árva, hogy is lehet ilyen árva, csontos ujj siklik a bordámba, tél ujja döf így a tájba, s megáll szívemre találva a semmiből elhajított dárda. Ablak lobog a távozó éjben. Csönd lüktet a szobában. A nappal álma, az éjjel álma – nézek fáradó mosollyal az örökre itt maradt délutánra. A falakra, a tükrökre rettenetes árnyékot vetve. Nézek, mint az életemre, a szamárfülekre, a félelmekre. Csönget, bejön, ledől az ágyra elveszett éveim magánya. Gyűlnek, kopogtatnak fehér bottal, mint a vakok, az üresen hagyott pillanatok. Micsoda veremből másztam én idáig? Szám milyen földdel lett tele, hogy elértem ez üres szobáig? Úgy gondolok rád, olyan hiába, nem fáradva mondom a neved. Fagy sziszeg, hó hull a szobában. Úgy gondolok rád, olyan hiába, nem vagy sehol, akit úgy szerettelek. Kirobbantalak a csöndből, a falból tíz körömmel kikaparlak. Csüggedten leejtem kezem, számon a mosoly megalvad. Üdvözlet, verítékben ázó, letörölhetetlen mosolyom süt télre, tavaszra, nyárra, alma-illatú őszi irhára, átsüt a csobbanva elmerült városon, felpiroslik a réten, hol egy fűszál árnyékában lapul, bújócskázik gyerekkorom. Imhol az este jő, az óra üt, sikálja egymást két tücsök, játékból paskol a harag fenekükre: elolvadt a szappandarab. Az ég ajtaja csukódik, ágra csillag ül, földből kinőtt lófej, vágtat a bokor, elképzelt tájon rendületlenül az elképzelt fájdalom bujdokol, az ég ajtaja csukódik, ágra csillag ül. Mint üvegtábla az üveges hátán, kél, imbolyog napom, és eltűnik. Üvöltök üres szívvel a huzatos utcasarkokon, arcomat karcolom a falra, a levegőre egyetlen betűt. Szívemmel metszek a csöndbe, pörgetem a vérző köszörűt, hogy ne legyek egyedül. Úgy lélegeztem, olyan tisztán, akár a sütkérező állatok, volt napom, derűm, bicskám, s minek hátam vessem: utcasarok, arcom lobogott, mint fényben az ablak, mosolyomra nő ragadt, mint üres tükröt faggattalak – hogy lesz tovább? meg sem született pillanat. Hogy lesz tovább? A következő lélegzetvétel száz évnyire van, bokáig aprít az idő, mint a kés, suhan. Már vágyam csillagokkal méri magát, s visszahajol kíváncsian, kicsapódik húsból a víz, csontból a mész, s eltűnik a föld pórusaiban. S mégis: üdvözlet, verítékben ázó! Letörölhetetlen mosolyom ragyogjon feléd, semmivel sem parolázó förtelem,velőig ütő fájdalom. Még most el tudom képzelni, még most ki bírom mondani, tágra nyitott szemmel nézem, hogy suhan, éveim csúcsán állva szívem visszadobban a halálra; szívem nem a haláltól árva.

2023.03.31. 16:06 bubutu

Kosztolányi Dezső: Csomagold be mind...   Csomagold be mind, ami volt, ami régen volt, ami édes, mind csomagold be, ami több, mint játék, szerelem, több, mint élet is, a kincseim csomagold be, régi szavam, az aranyt, kevélyen lengő rímeim, melyekkel magasan röpültem a többi fölött s ékes igéim, mind-mind csomagold a batyúba, abba, amit hoztam s hagyd az úton másnak, hogy hősi-igazul járjak egyedül, egyszerű ember az egyszerű földön s meztelenül legyek, amint megszülettem, meztelenül legyek, amint meghalok. Nyugtalanok az én reggeleim és éjjel hatalmas hang kiabál újra belőlem. Ruhátlan és hústalan zúg el a lelkem, nem illik hozzá az ifjúi parádé. Ugyse soká tart már számomra e földi vándorlás, tiz évig, vagy húsz évig, aztán elromlik a test, mely zárja hüvelyében lelkemet és egészen lélek leszek. Adj hát vetkőzni most erőt, érezni e kevés időre magamat s a világot, te nagy igazság, szeretet s még nagyobb igazság, fájdalom. Te adj a szememre könnyet, mert könny nélkül én nem-látó vak vagyok.

2023.03.30. 17:26 bubutu

Károlyi Amy: Így   Halkan mondjad, – hangosan hallik, – vissza ne verjék messzi falak. Leírni talán nem is szabad. Orcádra fessed rózsaszínnel, bújtasd mosolyos csigaházba, didergésbe és könnyű lázba. Rejtsd pillád alá, meg ne lássák, akadó lélekzetbe vessed. Hogyha szereted, így szeressed.

2023.03.30. 17:18 bubutu

Varró Dániel: Boldogság   A tévéhez leültünk megnézni azt a filmet, miről a műsorújság megírta, hogy nagyon sok vér fog majd folyni benne, és ennek mind a ketten örültünk, mert szeretjük a filmeket, amikben nagyon sok vér folyik. Te két fázós lábad akkor pólóm alá bedugtad, kis talpad ráhelyezted kövér, meleg hasamra, úgy néztük ezt a filmet, pisztáciát is ettünk. De gyorsan elfogyott, és félóra múlva kábé szép, szőkített fejecskéd a mellkasomra tetted, én kissé hátradőltem, a vállad átkaroltam, és elnyomott az álom. Most arra ébredek fel, hogy vége már a filmnek, a farpofák sajognak, jól elzsibbadt a lábam, és el van gémberedve a vállam is rohadtul, fejem nem dönthetem meg, nincsen mögötte támasz, valami ócska pornót sugároz a csatorna, éjfél is régen elmúlt. A távirányitóért nyúlnék, de el nem érem, van egy pohárnyi kólám, miből kiment a szénsav, de azt sem érem el, mert te rajtam fekszel éppen, szemed becsukva tartod, a szád kinyitva félig, meleg fuvallatocskák szállnak nyakamra onnét. Kívánhatnék-e többet?

2023.03.29. 17:28 bubutu

Sohonyai Attila: Sanzon     Sétálok a parton, és látlak, ...vagy csak emlékszem rád. A reggeli palackposta, mintha a te üzeneteidet hozná.   ...jó lenne még egyszer ott, tengerként ölelő kezeid között, ott, hol a part kiönt, szemünk napfénye előtt, hol homokban hemperegve az áradás minket összegyűrt.   ...jó lenne ha itt lennél, a közelben, akár kicsit távol, elkezdeni újra, vagy feledni mi volt.   Nelküled telnek a napok, a kávénak is sós íze van, épp azt hiszem egész vagyok, de a part sodrása a homokba emlékeket mos.   ...jó lenne ha itt lennel, a közelben, vagy kicsit távol, megtenni újra, vagy csak nem lenni ott.   Sétálok a parton, és nézem, mit elkezdtünk azon a régi napon. Ha jönnél, tán még van neked hely, közel, messze, ...vagy bárhol. Ott a part melletti háznál, az egymásnak tett ígéretek előtt, lehetne úgy, hogy folytatnánk, vagy visszapörgetnénk az időt.   ...nélküled telnek a napok, a kávénak sós íze van, épp azt hiszem egész vagyok, s mint alkonynál a part: vérzek, mert megtenném újra, s mert nem lennék ott.

2023.03.28. 13:29 bubutu

Sohonyai Attila – Szeretni beláthatatlanul   Nem tudom elhordani a hegyeket… Kicselezni, mit az élet közénk taszít. Előre látni mi láthatatlan lesz, És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs. De azért kicsit mégis adhatom a jövőt: Mert elveszem, mit kezedben cipelnél, Felkaplak, ha esni kezdene az eső, Megcsókollak minden reggel, hogy felébredjél, hogy ne aludj örökkön. Hogy zrikállak, mielőtt felidegesítenél, és elviszem a balhét, mielőtt rád kellene haragudni, és ha haragszol rám, újra-mosolyodért mindig, mindig bocsánatod kérni. Nem tudom elhordani a hegyeket… Kicselezni, mit az élet közénk taszít. Előre látni mi láthatatlan lesz, És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs. Szeretni tudlak. Beláthatatlanul. Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek. De ezt szívesen teszem fogadalmul, mert e tudhatatlan jövő, veled biztos-jelen.   https://youtu.be/ITjUVdyLHyU

2023.03.28. 12:58 bubutu

Tóth Árpád: Hajnali szerenád   Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka, De túl, az enyhe, tiszta messzeségben Új rajzlapját kifeszíti az égen A hajnal, a nagy impresszionista. Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol És álmodozva pingál enyhekéket S ragyogva tűzi az isteni képet Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.   A sötétség, az éji, rút csuha Lebomlik a fák törzsén nesztelen S borzong a jó hüvösben meztelen Az erdő, az örök, buja csuda: Most, mielőtt pompás testét kitárja Mindenkinek, nyujtózik hallgatag S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.   De itt, a szűk utcák közé bezárva A szürke hajnal szennyes és sivár, Nagy, sárga szirmát elhullatta már A lenge gázláng, az éj bús virága. Itt-ott mered csak s furcsán, betegen Lobog a kétes és nehéz homályba Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya, Mely vakon leng a siket tereken.   Annuska, alszol? bús utcák során A bús hajnalban járok egyedűl, S hogy vígasztaljon, halkan hegedűl Fantáziám, a magános cigány: Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával Hangfogózza dalát, míg ballagok, Jó volna most megállni ablakod Alatt egy édes, fájó szerenáddal.   A szívem adnám oda hegedűnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szivedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpűlget, Hogy szűz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem.   https://youtu.be/A2BaUi8Fbpg

2023.03.22. 19:00 bubutu

Kosztolányi Dezső: Mint aki a sínek közé esett...   Mint aki a sínek közé esett...  És általérzi tűnő életét,  míg zúgva kattog a forró kerék,  cikázva lobban sok-sok ferde kép  és lát, ahogy nem látott sose még:    Mint aki a sínek közé esett...  a végtelent, a távol életet  búcsúztatom, mert messze mese lett,  mint aki a sínek közé esett:    Mint aki a sínek közé esett -  vad panoráma, rémes élvezet -  sínek között és kerekek között,  a bús idő robog fejem fölött  és a halál távolba mennydörög,  egy percre megfogom, ami örök,  lepkéket, álmot, rémest, édeset:    Mint aki a sínek közé esett.

2023.03.22. 00:59 bubutu

Kosztolányi Dezső: Fényes arc a sötétben   Kerestelek, majd jöttek a deres telek és este lett, csak bódorogtam, mint a vak, nem is találtalak. Szétváltunk, mint peres felek, de most, tündökletes alak, magányomban börtönfalak éjére festelek.

2023.03.14. 22:06 bubutu

Áprily Lajos: A finálé    Öreg leszek, vénebb a téli napnál, kedvem sötét lesz és hajam fehér. S mint a csitult patak a torkolatnál, lankadt szívemben meglassul a vér. Ha harmat-hűssel ér az este, fázom, nem melegít az elzúgott tusa, s ha támadok, az ugrást elhibázom, mint Akela, a dzsungel farkasa. Csak csöndre várok és komor követre s barlang-homályba visszaroskadok. Míg zeng az erdő s forró ütközetre rohannak boldog, ifjú farkasok.

2023.03.11. 18:32 bubutu

Sohonyai Attila - Mindnek téged   Egyszer még elvinném az egyiket, fel, tova, a másikat meghagynám, ott, lent a pokolba. A harmadikkal még tán beszélgetnék utoljára, de mindnek azt köszönném, hogy rád találtam.

2023.03.09. 11:42 bubutu

Várnai Zseni: Néma bánat Én úgy igyekszem megnyugodni: már a szívem sem mer dobogni, lélegzetem is visszafojtom, és ami fáj: én ki nem mondom, csitítom magam, hogy ne sírjak, hogy semmi szomorút ne írjak: maradjon meg a néma bánat ott bent a szívben önmagának! Kinek beszéljek, tán a szélnek? Vagy fönt a ködös, szürke égnek, esőnek, hónak, zivatarnak, panaszkodjam a hideg falaknak? Papírra róni is hiába, belesikoltani a világba nem érdemes: a néma bánat maradjon meg csak önmagának! Ha olykor érzem: tűrhetetlen! És nem bírom már türelemmel, hogy így maradtam, így kifosztva, kedveseimtől elrabolva, hogy mérhetetlen messze élnek… kinek zokogjam, tán a szélnek? Szívemben elbődül a bánat, de csak befelé önmagának! És, hogy a hangját én se halljam, összeharapom lázas ajkam, a jajkiáltás föl ne törjön, inkább a lelkem összetörjön! Minek a szív, minek a lélek?! Már nem tudom, miért is élek, mért húzom, húzom, mint az állat e sorsot, amely csupa bánat. Csak nézek, nézek esdekelve, egy villanásnyi fényt keresve… s szemembe bús szemek merednek, és könnyek, könnyek permeteznek! Ki tette ezt, mi történt itten? Nem tudja más csak, csak fönt az Isten, de hangtalan sírjon a bánat, csak bent a szívben önmagának! Csitulj szívem, ne merj dobogni, csak hagyd a lángot ellobogni, már ami fáj, ki nem sikoltom, lélegzetem is visszafojtom, a néma fájdalom beszéljen, helyettünk a nagy ég ítéljen… s maradjon csak a mély búbánat ott bent a szívben…önmagának.

2023.03.07. 08:16 bubutu

Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én   Hazug a csókod és az ajkad. Szokásból jár felém. Nincs te benned vágy és bennem nem maradt remény, De megmaradt a szenvedés. Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én Mégis elhagytál egy szép nap könnyedén. Eldobsz, mint egy szál gyufát, amelynek nincsen lángja már Úgy fáj, úgy fáj… Csak miattad csillog szememen a könny, Ezt a nagy szerelmet mégis köszönöm. Azt hogy jó is voltál, gyöngéd voltál, rossz is én hozzám Úgy fáj, mégis úgy fáj. Oly hiába oltom el a lámpát este felé, Nem sötét az én szobám sosem. Két szemednek izzó fénye villog felém, Ezt nem feledem, sosem feledem. Mert a nagy szerelmek nem gyógyíthatók, Jöjj, hazudj valami elfogadhatót. Mondd, hogy fent jártál a csillagokban, azt is elhiszem Csak jöjj, csak jöjj szívem.   https://youtu.be/CHtnDPGZX70

2023.03.05. 00:41 bubutu

Juhász Gyula: Utolsó vers   A régi holdat látom még az égen, De már nem látom régi magamat, Az egész idegen végtelenségben Szegény valóm oly magára maradt. Hiába keresek egy társat erre, Hiába keres engem valaki, Mint a hajó, amely a nyílt tengerre Kifutott s nem tud révbe tartani.

2023.02.18. 15:34 bubutu

Ady Endre: A kék tenger partján   Ahol mások élnek, szeretnek, Én eljöttem ide betegnek, Csókot temetni, álmot dobni, Nyugodt partokon nem nyugodni. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

2023.02.14. 21:11 bubutu

Sárosi Árpád: Arany gyümölcsôk   Azt hittem, eljő majd a gazdag ősz, Arany gyümölcsök ideje. S a reménységnek büvös kosara Irigyelt kinccsel lesz tele. Az ifjuság buja vetései Biztattak: jön az aratás! Szegény vagyok, mint tavasz elején, Nem is tudom, ki a hibás? A reménységnek elnyütt kosarát, Talán, már el is dobhatom… Hisz még enyém a kincses égi bolt, Akad még egy-két vig dalom.

2023.02.13. 23:06 bubutu

Endrődi Sándor: Őszi dal   Szavaid még fülembe csengenek: “Élj boldogul, a jó Isten veled!” – Velem van-e az Isten? nem tudom, Amit érzek, csak bú és fájdalom. Zizeg a lomb, az erdő elborul, Nem hajnallik már, hanem alkonyul, Nem is a tavasz árnya, fénye int: Az őszi szél az, ami meglegyint. Megyek utamon némán, csendesen S merengek édesbús emlékeden; Lábam a sápadt avart zörgeti, Szemem el nem sírt könnyel van teli.

2023.02.08. 13:09 bubutu

Tóth Árpád: Vasárnap   Ó, lesz-e nékem valaha Egy csendes, barátságos kertem, Hol fényes lombú fák között Hosszan, békén lehet pihennem? Hol bölcsen elemezhetem Megélt, elmúlt tragédiáim, S csendesen mosolyogni látnak Az orgonáim? És lesz-e tisztes, ősz hajam S agyamban csöndes, öreg eszmék? Miket szép, széles gesztusokkal Klubtársak közt meghánynánk-vetnénk? Kinyitnók a klub ablakát, Ragyogna ránk a holdkorong, S múltról zenélő szívvel ülnénk: Öreg szobrok, vén Memnonok... De biztos-é, hogy mindenik Öreg szívre leszáll a béke? S hogy ami most fáj, akkor édes? Vagy jobb, ha most szakadna vége? - Ki a körútra szaporán, Ki! a vasárnapi zsivajba! Itt benn valami fojtogat, Félek magamba...   (1907)

[1687-1668] [1667-1648] [1647-1628] [1627-1608] [1607-1588] [1587-1568] [1567-1548] [1547-1528] [1527-1508] [1507-1488] [1487-1468] [1467-1448] [1447-1428] [1427-1408] [1407-1388] [1387-1368] [1367-1348] [1347-1328] [1327-1308] [1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [Korábbi]