Új bejegyzés Frissítés

2019.03.12. 20:23 bubutu

Szabó Lőrinc: Egyedűl   Testvérkém, fáj, hogy egyedűl vagyok, fáj a nappal ezer ugráló szine;   fáj, hogy annyian megszólítanak, de azért senki se simogatná meg homlokomat.   Gyengédebb vagyok én az almafavirágnál és a lehelletnyi holdfénynél is szelidebb.   Fehér galambok alszanak álmaimban: nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket!   Ha felriadnának, meglátnák, mily gonosz vagyok, milyen irigy és hazug és civakodó. Ezért kell mindig csöndben maradnom, akkor is, ha ijedt harangokat dobál be a szél az ablakomon.   Sírok, – és szavaim halottan hullanak lábaimhoz.   Sírok, – és a szomszéd fa se hallja meg könnyeimet…

2019.02.03. 12:07 bubutu

Lackfi János: A hajlékkészítés zsoltára   Uram, mi, a te híveid, roppant rendes gyerekek vagyunk ám, lehozunk téged az égből, bebugyolálunk öblítőillatú ruhácskákba, megédesítjük a papit is, amivel megetetünk, nehogy elcsapd a kis haskódat, csinálunk neked babaházat, elnevezzük templomnak, ott majd minden habos márvány lesz meg csipi-csupa aranyozás, meg ájtatos tekintetű szentecskékkel pakolásszuk tele a főhajót, legyen mivel játszanod, ha unod magad, zenélünk is neked, pihepuha zenéket, mindenesetre semmi olyasmit, amire amúgy szívesen rángatózunk őrjöngve a fesztiválokon, maradj csak meg, Uram, a te kis álomvilágodban, csíja, csicsíja, majd mi elringatunk, suttogva motyogunk neked szép szavakat, és engedelmesen ráfeleljük a zsoltárválaszokat, egyszerre vetünk keresztet, mint a kiskatonák, és dehogy szólunk vissza pimasz hangsúllyal, mint szeretteinknek otthon, négy fal között, dehogy hánytorgatjuk fel a sérelmeinket, dehogy kelünk ki fröcsögve magunkból, hogy lepofozlak, te büdös kölyök, vagy hogy fogja be a száját, anyuka, mielőtt rálépek, vagy hogy inkább főzni tanulnál meg, te utolsó, nem, Uram, a te házadban minden olyan szelíden megy és olajozottan, még a Rózsikát is csak halkan mószeroljuk, amiért rosszul vasalta ki az oltárterítőt, és már megint nem oda tette a virágot, ahova illik, nem azért mondom, atyám, de tudnék magának mesélni erről az ájtatos asszonyszemélyről, olyan cifra dolgokat, hogy esküszöm, a füle is kettéállna. És miután rózsaszín babaszobádat ilyen szépen berendeztük, Uram, nehogy találkoznod kelljen a valósággal, te fogod magad, és össze-vissza csavarogsz a világban, nem maradsz meg a jó kis kereteid között, én ezt nem is értem, Uram, hát mindent megadtunk neked, öntettünk harangot, hogy az órát se kelljen nézned, építtettünk orgonát, hadd búgjon érzelmesen a füledbe, erre te meg szabadon kószálsz olyan utcákon, ahol még az átlagembernek is veszélyes egyedül járnia, nem hogy neked, akit eddig pátyolgattunk, mindent alád tettünk, s tessék, így hálálod meg nekünk. Szóba elegyedsz a pénzváltókkal, az illegálisokkal, a vágott arcúakkal, és összevissza ölelgeted őket, még félreértik, Uram, te nem tudod, micsoda rettenetes félreértések vannak a világon, ha már valakit ölelgetned muszáj, hát babusgass minket, eleget fáradtunk érte, megérdemeljük, és ezt most minden beképzeltség nélkül mondom. Uram, te odaheveredsz az utcalányok mellé, és törölgeted a maszatos könnyeiket, pedig valaki benézhet az utcáról, és mit lát, Isten a bordélyban, ez rettenetes szalagcím, ennek nem tehetsz ki minket, vajon gondoltál erre, hogy honnan jössz, hová tartozol, hozzánk tartozol, tartozol nekünk, erre azoknak a szemérmetlen szerencsétleneknek a vállát simítod, mintha a koszos porontyaid lennének, és a csuda egye meg, még csak nem is azon járatod az eszedet, amin mi járatnánk hasonló helyzetben, csupa szívjóság vagy meg részvét, hát meddig mész még el, azt mondd meg, Uram, meddig, mert mi kezdünk torkig lenni a te végtelen jóságoddal! Csak egy kicsit lennél esendőbb, csak egy kicsit gondolnál a látszatra meg az illendőség re, de nem, fütyülsz az egész renomédra, amit olyan kínkeservesen építgettünk évezredeken át kártyalapokból. És odadőlsz az utcapadra, a koszba, a hajléktalan mellé, és eszünkbe juttatod, hogy nálunk pince-padlás teli van cuccokkal, ő meg két szatyorban hordja az életét, hogy mi tonnaszámra gyártjuk a szemetet, és idegesek vagyunk, ha nem szállítják el azonnal a szép kis házunk elől, ő meg a mi szemetünkből él, megpróbál eltakarítani utánunk, lám, mekkora mocskot hagyunk a Föld nevű táncteremben, mennyi maradékot hajigálunk ki fene nagy jómódunkban. Uram, nem törődsz a kosszal, a fertőzésveszéllyel, az élősködőkkel, átmásznak rád esetleg, persze, tudom, őket is te teremtetted valahogy, akartam is már kérdezni, ugyan, minek, mi remekül ellennénk bacilusok, poloskák, tetvek, bolhák, egyebek nélkül, fene az ízlésedet, szerintem a hajléktalanok is jól ellennének ezek nélkül, de hát te tudod, te vagy a főnök, bár ezt elég nehezen nyeljük le, mi, a te híveid, akik hívek vagyunk ugyan hozzád, de azért mindennek van határa, odadőlsz amellé az árva fickó mellé, és mindenféléket duruzsolsz a fülébe, szédíted, hitegeted, mennyei királysággal kábítod, ezerszer újrapörgeted vele veszteségeit, és megsiratod mindet, házat, hazát, asszonyt, állást, megbecsülést, mi mindent lehet elveszteni, te jó ég, mi mindent lehet megszerezni, te jó ég, közben igazából csak szétpergő homok marad kezünkben, és úgy vágyjuk közeledet, Uram, te pedig megcsalsz minket, ott heverészel úri kedvedben a hidegben azzal az emberrel ott a padon, és bennünk nincs elég bátorság, hogy odaheveredjünk mellé, hogy odaheveredjünk melléd.

2019.01.25. 15:46 bubutu

Ladányi Mihály: Huszonhat sor a szerelemre Most kellene elmondani,  mennyit jártam utánad, most, amikor  ismerős már a visszeres lábak tétovasága a lépcsők előtt,  ismerős a megromlott hétköznapok szaga vasárnap reggelenként,  ismerős a pénztelenség  az éttermek  pörköltszagú bejáratánál,  ismerős a gyávák hazudozása,  a sarokbaszorítottak megalázkodása,  és ismerős az álmodozás,  hogy egy sohase-összeizzadt ágyon  tiszta ingben várakozik rám valaki -  Most kellene elmondani: szeretlek,  most kellene mindent elmondani rólad, amikor  ismerős a penge a csuklón,  s a keserű orvosság-íz  az összefogdosott poharakban,  ismerős,ahogy szorongástól  vibrálnak az erek  lehangolt gitárhúrjai,  ismerős, ahogy szorongástól  a végső nekifutás alatt -  Most kellene elmondani:  egyetlen szerelem vagy,  mert az összes magányt ismerem általad.

2019.01.22. 12:37 bubutu

"Add a kezed, most induljunk csöndben... Nem!... Rohanjunk, míg vágyunk nem lohad, Kocsinkon függöny, a szivünk könnyben, Míg emberek közt száguld a vonat S kiszállunk majd egy csodálatos tájon, Hol semmi sincs, csak illat és meleg: Fölszikkasztjuk a könnyeinket S megengeded, hogy szeresselek.." (Ady Endre)

2019.01.17. 15:53 bubutu

2019.01.17. 15:44 bubutu

Hosszú volt az út. De élek még, mint száradt fű a hó alatt. (Matsuo Basho   Fordította: Kányádi Sándor)

2019.01.17. 15:35 bubutu

József Attila: Amit szivedbe rejtesz   Amit szivedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt; amit szemeddel sejtesz, sziveddel várd ki azt. A szerelembe – mondják – belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér. S aki él, mind-mind gyermek és anyaölbe vágy. Ölnek, ha nem ölelnek – a harctér nászi ágy. Légy, mint a Nyolcvan Éves, akit pusztítanak a növekvők s míg vérez, nemz millió fiat. Már nincs benned a régen talpadba tört tövis. És most szivedből szépen kihull halálod is. Amit szemeddel sejtesz, kezeddel fogd meg azt. Akit szivedbe rejtesz, öld, vagy csókold meg azt!

2018.12.21. 12:05 bubutu

2018.12.21. 11:50 bubutu

Kányádi Sándor: Isten háta mögött   üres az istálló s a jászol idén se lesz nálunk karácsony hiába vártok nem jönnek a három királyok sok dolga van a teremtőnek mindenkivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat megértjük persze mit tehetnénk de olyan sötétek az esték s a szeretetnek hiánya nagyon dideregtet előrelátó vagy de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak

2018.12.21. 11:38 bubutu

"Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rámragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem."   (Várnai Zseni: Csodák csodája)

2018.12.14. 14:39 bubutu

Ady Endre: Még egyszer   Még egyszer meghajolni késztet A lelkem régi, színes álma, Még egyszer, ím, tárva elétek, Ami az enyém, ami drága: Piacra vont az ifju évek Álmodni vágyó ifjusága... Mikor először szőttem álmot, Beteg, de szűzi volt a lelkem, Nem volt, mit el ne hittem volna, Nem volt, mit meg nem érdemeltem, Volt istenem, volt szépről álmom S volt kurta szoknyás lány szerelmem... Volt... volt. Ez a másodvirágzás, Ez már csak az álmoknak álma A cél nem cél, a babér nem zöld, Nem pálma már többé a pálma. Rövid szoknyás lány mit sem adhat, Nekem sincs már semmim, csak lázam, Ilyen olcsó lelket nem kapnak: Csak egy forint, kérem alássan!... Csak egy forint... Piacon volnánk!... Mit szégyenkezzem, ez a vásár, Eladom még a megvetést is, Az én lelkem már úgyis lázár, A piacról hulljon még rá sár! Ím, bevallom, hogy nyomorultan, Mit sem remélve, mit se várva, Még mindig van az én lelkemnek Szárnyakat adó büszke álma. És bár előttem vak sötétség És bár előttem mit se látok: Még mindig meg tudok én vetni Egy nálam is bénább világot! Ím, bevallom, hogy nem hiában Vergődtem, nyögtem, vártam, éltem, Megleltem az igaz világot, Megleltem az én dölyfös énem, Megleltem, ami visszaadja, Amit az élet elragadt: Annyi szenny közt a legtisztábbat: Ím, megtaláltam magamat!... Ím, megtaláltam s a piacra Kivonszoltam, hol áll a vásár: Ez én vagyok, hitvány és büszke, Érints, vevő és hullj reám, sár! ... Még egyszer meghajolni késztet A lelkem régi, színes álma, Még egyszer, ím, tárva elétek, Ami az enyém, ami drága, Piacra vont az ifju évek Bénán is büszke ifjusága...

2018.12.11. 23:34 bubutu

2018.12.11. 23:12 bubutu

Bródy János: Filléres emlékeim   A sok kacat, ócskaság mi évek óta összegyűlt szerteszéjjel ott hevernek ők a polcokon, meg mindenütt. Gyertyaszál, gyöngyszemek felébe tört mézeskalács Hajcsatok, karkötők s egy régen elszakított lánc. Filléres emlékeim oly drágák nekem Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen Filléres emlékeim oly drágák nekem Ők tudják, mennyit ér az életem. A művirág sok éve már a céllövöldében kinyílt Se fénye már, se illata de őrzi még az álmait. A rongybaba csak porfogó és ott hever az asztalon A lelke már az égbe szállt de eltemetni nem tudom. Filléres emlékeim oly drágák nekem Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen Filléres emlékeim oly drágák nekem Ők tudják, mennyit ér az életem. Nem ketyeg az óra sem törékeny szíve megszakadt A kis tükör homályosan de őrzi még az arcokat. Egy régi dal a szalagon és több a zaj már, mint a jel De néhanap, ha felteszem a szívemet szorítja el. Filléres emlékeim oly drágák nekem Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen Filléres emlékeim oly drágák nekem Ők tudják, mennyit ér az életem.      Videó: https://www.youtube.com/watch?v=3xWSS0SX0vs

2018.12.08. 18:59 bubutu

Máté Péter: Te ott állsz az út végén   Hosszú-hosszú évek  emléke összefűz veled,  mennyi-mennyi mindent  köszönni tartozom neked.  Tévúton járok,  sajnos néha-néha én,  de bárhová megyek,  te ott állsz az út végén.  Mindent megbocsájtasz  és mindig jót akarsz nekem,  hogyha néha bántlak,  akkor is jó vagy velem.  Tévúton járok,  sajnos néha-néha én,  de bárhová megyek,  te ott állsz az út végén.  És boldog vagyok, hogy veled élhetek,  és örülök nagyon neked.  Minden elmúlik: a bánat, az öröm,  s hogy te mégis maradsz, köszönöm.  Hosszú-hosszú évek  emléke összefűz veled,  mennyi-mennyi mindent  köszönni tartozom neked.    Tévúton járok,  sajnos néha-néha én,  de bárhová megyek,  te ott állsz az út végén.  Nagyszerű vagy,  csak te vagy ilyen,  köszönöm neked azt,  azt hogy ilyen vagy velem.  Tévúton járok,  sajnos néha-néha én,  de bárhová megyek,  te ott állsz az út végén.       https://www.youtube.com/watch?v=t9CMzBxyQYo

2018.12.06. 17:53 bubutu

Babits Mihály: A nap nem emlékszik a csillagokra       Zengve s lámpákkal, mint a szinpadok láza s tragikus szárnyakon suhan tünte felé a rövid nyári éj. Óh éjszaka, aki naponta meghalsz, taníts meghalni! Mennyit ültem e hegy fölött, a hajnalok karzatán s tünődtem, milyen a halál? de egy csillagot sem értem még rajt, mikor a semmi mögé elbútt! sem a percet mikor elhallgat a tücskök zenéje. Minden úgy tűnt el, lopvást, mint az álom s a nap nem emlékszik a csillagokra. Igy tűntök el hát ti is, életem csillagai, és mint az égi morzsák oldódtok szét? akik ma oly makacs tüzekkel ültök egemen, kegyetlen kivilágítva, mint a fájdalom a test valamely zúgát, mely talán nélküle boldog volna és aludna. Óh életemnek csillagai ti, kemény morzsák vagytok, és nem tudom, el tudtok-é majd olvadni a Nappal meleg szájában? vagy ha majd utam véget is ér már, Isten e keserves moccanása, tán megtapadva porként vak szemcséitek még sajogva fájnak a fénylő semmiség csigahusának?

2018.12.03. 20:28 bubutu

2018.12.03. 19:59 bubutu

Jevgenyij Jevtusenko: Ősz   Bennem immár az őszi fény ragyog, Bennem áttetsző, hűvös őszi nap van. Szomorú, ám nem vigasztalhatatlan - alázattal teli és jó vagyok....   S ha néha a lázadás elragad, hát háborgok, de csak amúgy, csapongva, s egy igénytelen szó fülembe mondja: a lázongás - nem a legfontosabb.   Fontosabb, hogy a harc és a döbbenet világát s önmagad lásd őszi fényben - csupaszra vetkezetten - ahogy éppen vele állsz szemben, s a világ veled.   Az eszmélés a csöndnek gyermeke. Nem baj, ha folyvást nem kísér nagy zaj. Hittel, hogy új lomb zöldül tavasszal, énünk, mi zaj volt, vesse le.   Érzem, hogy valami történt velem, és nincs más vágyam, csak a csend és a béke, amelyben halkan levél hull levélre, hogy abból is mind új humusz legyen.   Ha lombodat időben eldobod, mindent meglátsz egy bizonyos magasból, s az ősz higgadt ujját is érzed akkor, amint végigsimítja homlokod.

2018.11.28. 21:00 bubutu

Jevgenyij Jevtusenko: Emlékszem még   Emlékszem még - tanum rá az isten -, néma sikoly voltam nélküled. Mégis mindent, mindent elfeledtem, amikor találkoztam veled.   Kamasztestem égette a nyár még, kamaszlelkem borzongott bele? Férfiarcom didergette árnyék mint a halál előérzete?   Visszakönyörögni lehetetlen, eltünik mi voltunk általa: elfeled, mit én is elfeledtem, ez a dolgok örök bosszuja.   Semminek se mondom azt, hogy éledj! Suttogom csak kérelem helyett: hogy is válhatnánk el, hogyha még egy percre sem találkoztam veled?   (Veress Miklós fordítása)

2018.11.25. 01:18 bubutu

Mint akire ráomlott a bánya s hiába küldi föl a vészjelet, míg lélegzetét lassanként bezárja palackjába a fojtó rettenet, úgy vergődöm e mély szerelemben. - Bár ez lenne a végső szakadék! - Milyen szép vagy! S e káprázat hiába: csillag leszel - s nem én leszek az ég.   (Székely Dezső)

2018.11.25. 01:05 bubutu

Karafiáth Orsolya:  Vigyázz rá, föld. Óvjátok istenek.   A rossz törvények működésbe léptek.  A félelmet elrendezem magamban.  Nyilván a front. A hirtelen meleg.  Váratlan romlás. Helyrehozhatatlan. Példákat persze könnyedén találok.  Jót, rosszat – mindegy is talán. Neki.  Erőm, mert volt… Most a duplája kell.  Engem lehet, hogy nem kell félteni. De ő? Benne nem volt erő soha.  Ebben az egyben nem tévedhetek.  Rá eztán is mindig figyelni kell.  Vigyázz rá, föld. Óvjátok, istenek. Ne lássa át, miképp hagyott magamra.  Ne tudja meg, hogy közben mennyit ért.  Felejtse el, hogyan laktunk mi együtt:  az őszt, s a tél rohadtabbik felét. Legyen munkája; menjen stúdióba;  találjon rá, akit majd megszeret;  és végre egyszer nyerjen már csocsóban…  vigyázz rá, föld, óvjátok, istenek. Ne sejtse meg, e sok jó honnan kél,  csak egyszer-egyszer jussak még eszébe.  Ha másról nem is –  – de inkább mégse. Őszülni kezdett. Álljon jól neki.  A többi törvényt én bevállalom.  Öregszem ám, mióta nem szeret.  Nyár jön. „Lehull rólam az oltalom”.

[1687-1668] [1667-1648] [1647-1628] [1627-1608] [1607-1588] [1587-1568] [1567-1548] [1547-1528] [1527-1508] [1507-1488] [1487-1468] [1467-1448] [1447-1428] [1427-1408] [1407-1388] [1387-1368] [1367-1348] [1347-1328] [1327-1308] [1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [Korábbi]