Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.

Idézett hozzászólás:

Szabó Lőrinc: Mint még sohasem   Szeretnélek kibontani a hús ruhájából egészen, s meglesni, új gyönyörüségben, milyenek tested csontjai. Mert egész tested szeretem, és mind, ami építi kint s bent, szeretnék megismerni mindent, ami benned oly jó nekem. Szeretem a fogaidat s az ujjaidat, ízről-ízre, csókodban bujdosik az íze gerinced csigolyáinak. Két lábad futárként hozott, csuklóid forogtak, emeltek, bordáid kinálták a melled, mint az ölelést a karod, s ezek a csontok rám hajoltak, megszerettek és gyönyörű óráknak mindig drága, hű szolgái és dajkái voltak: hogyne szeretném hát, ami csak vagy, s mind, ami láthatatlan, ami a külső lét mögött van és már isteni rejtelem? Szeretnélek kibontani, s vigyázva összerakni ujra, aztán, ha van, lelkedbe bújva álmodni, mint még sohasem.

Bejegyzés:

Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:
	Súgó

2024.05.14. 19:13 bubutu

Ady Endre: Kár volna érted   Futó sorból rontva kidőlten, Nem is vagyok talán már, Nem is lehetek az Időben. Jóság rohamaim is fogytán S úgy nézek messzeségbe, Mint vén juhász hajolva botján. Igen: bot, egy kicsit koldusbot, Hideg és fáradt nézés S otthagyott, szegény ősi jussok. Ki társam lenne, nekem nem kell S vágyottam nem vágy társul S aggulok éhes szerelemmel. Se jó, se rossz, se bús, se víg már:  Becsületes válasz megy:  Kár volna érted, hogyha bíznál. Engem kinullázott az Élet, Én már dacból se adnék Bárkinek is meleg hűséget. Csoda-percnek kellene jönni S mert nem bízok csodákban:  Csókollak, de el kell köszönni.

2024.05.12. 13:50 bubutu

Szabó Lőrinc: Vesztett sugár    Itt vagy, – de bennem fekete zápor döng, rekedt dühök tülke rikácsol, zsibvásár zúg, rémek, undorok, és teszem, amit nem akarok, idegen parancs dobál össze-vissza, életem gond s gyász ragacsa-piszka, lelkem rommálőtt büszkeség, – Óh, perc, perc, porló törmelék! Itt vagy, de csókod alig érzem. Mi lehetnél ebben a kétségbeesésben? Megváltásnak ma már kevés, a legszebb, a legforróbb ölelés: a boldog óra alatt is, amit kinálsz, itt zúgna, döngene, itt üvöltene agyamban a zűrzavar – Szárnyas fény, kioltson a bús vihar? Menj! Menj! Most már lemondani több lesz. Repülj! A tékozlás, az még tán öröm lesz. Hagyj el, kis lepkém, drága szerelem, igy fény maradsz vakult egemen: egy kis fény, tavasz, kék lobogás, édes tündérhegedűzokogás – vesztett sugár, de végre égi jel, hisz magam engedtelek el!

2024.05.04. 07:07 bubutu

Juhász Gyula: Mert későn jöttem ...   ...Mert későn jöttem én. Tudom már sorsom átkát, A titkos bánatot és hogy mért nincs remény, Hogy végzetem egén mért bágyad a szivárvány S mért jő korai éj. Mert későn jöttem én. Győzelmes trombitákat ezért nem fúvatok már, Új tájak öröme ezért nem az enyém, Ezért nem ad nekem új igét semmi szótár S új vágyakat az éj. Mert későn jöttem én. Ezért nem láttam én a szűzek seregében Hozzám hajló szivet s tavaszom édenén Ezért volt oly fagyos minden virág az éjben És magányos az éj. Mert későn jöttem én. Ezért rajong szivem halódó birodalmak Beteg álmaiért s a földnek kerekén Ezért nincs tartomány, hol vágyam elmaradna. Mert hontalan e vágy. Mert későn jöttem én.

2024.05.03. 22:50 bubutu

Dsida Jenő: Hallgatás   Én hallgatok, mert legjobban fáj mégis csak a csend és én őrülten szeretem, ha fáj. Mit mondanék? Már elmondtam, hogy nincsen mit kacagnom és ha sírok, az mindenkit zavar. Üres a dóm, sötét üvegén nincs fehér sugár s halott harangja mereven sajog. És vége van, s a nagy csendből csak néha kel a sóhaj:  be jó, kinek még van mit mondani!

2024.05.02. 18:06 bubutu

Dsida Jenő: Tündérmenet   A tücsök cirregve fölneszel. Testem hűs álmokat iszik. Apró csillagos éjtündérek a szívemet hozzád viszik. Parányi szekérre fektetik, pihék, mohák közé, puhán, befödik zsenge nefelejccsel s lehelnek rá éjfél után. Húzzák lassú, nyüzsgő menetben – szemükben harmat, áhitat – csigák s iszonyú nagy füvek közt, a sárga holdvilág alatt.

2024.04.30. 11:02 bubutu

Sohonyai Attila: Várva rád   Addig várok rád, amíg tudok. Alkukat kötök a sorssal, s ha kell, a csillagokra is rácáfolok. Ha kell, időt utazok, múlt leszek érted, s azért harcolok, hogy lénye lehess a jövőmnek. Amikor már kemény lesz a lágy – várok rád. Addig várok rád, míg a csontjaim feladják, s ízületeim elsorvadnak. A kopogó háztető pala akaratai elhasználódnak, s a feladás vizei onnan az esőt homlokomra csorgatják. De miattad, lehet hogy a földbe akkor is gyökeret verek, s ha ágaimat kapálják az irigyek, csendben leszek akkor is, a bosszúszavak és a lebeszélések mit sem törnek, mit sem aláznak engem, mert ki a célért áldozza fel mindenét, az végül csak nyertes lehet. Ebben kell higgyek, s ezért kell, ezért nem adhatlak fel. Minden drága és féltett külső kincsemet, mire megjössz, elvitték már tolvajok, kifosztott leszek, s belül is ingatag hanyagság; magammal szemben. S a világ utolsó óráján, ha a megrepedt harangot kongatják, minden bizonnyal én már por leszek, egy tömör elhasználódás – Kit érdekel? S a földön szétterült hamumból mikor már lakmároznak a szelek, remélem te addigra fölöttem állsz, s e rémképes várakozásból felébresztesz.   https://youtu.be/pbSQefXab74?si=SqgPJ_Z7eVWVwPDt

2024.04.29. 20:05 bubutu

Juhász Gyula: Örvény   Félek. Nem a kísértetektől, Mert kísértetek nincsenek! Félek. A jövendő rémektől Lelkem beteg! Fázom. Egy örvény szája rémít, Irtózatos. Ott van szívemben, Baljósan szédít, egyre szédít És ismeretlen! Magamtól kell remegnem egyre, Futnék, de merre, hova térjek? Az örvény zúg minden eremben, Tőlem ki véd meg?

2024.04.28. 19:41 bubutu

Madách Imre: Felejtsünk   Ha a végzet rendelte, hogy soha Már egymáséi úgyis nem leszünk. Nincsen más hátra, mint a végbucsú, Aztán mindent, mindent felejtenünk. Mit nézzük az üdvöt, melyet biránk, S örökre már lezárva ajtaja? Bukott angyalnak is, hogy nem feledt. A kárhozat sorsában az vala. Ládd, a világ naptára oly rövid, Három nap az örökhüségi szó, S egy ember bukta, csak míg újiság, Legfeljebb szűtlen élcre hogyha jó. Óh, a világtól majd tanulsz te is, Jó annak, aki tud felejteni, Kevés öröm az, amit elveszít, És mennyivel kevesbek könnyei. Én is tanullak majd felejteni, S tanúlom végig teljes éltemen, Míg síratatlan puszta sír alatt Tán megtudom, mit kell felejtenem.

2024.04.23. 23:36 bubutu

Sohonyai Attila: Fény az ablakon     Szeretkezni akarok veled: se több, se kevesebb. Nem ígérek, nem ápollak, test a testtel, a lélek most lohad. Egymásban akarjunk lenni: így mindenek leszünk, mégis semmi. Ne ígérj, ne ápolj, ne hitegess, és ne is vádolj! …de érezzem, hogy vágysz rám nagyon, ragyogtass, ha mész, ne hagyj nyomot! Ha okot keresnél az egészre, erre fogd: Sápadt volt az éj, tört a fénye, nekünk kellett átfesteni vörösre.   https://youtu.be/f7E7HDCrxUc?si=trRCJRJLqNozghVx

2024.04.23. 21:01 bubutu

Szabó Lőrinc: Káprázat   Először a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körűl, aztán part s tenger összevegyűl, s együtt, egymás partján heverünk; – vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; – vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen, azok is oly tengerszerüen lüktetnek és hullámzanak, egymáson átáramlanak; – vagy mit tudom én! – – Részeg vagyok, húnyt szemmel apadok, áradok, és ahogy a csókodba veszek, a mindenséggel keveredek, s a mondhatatlant mondanám, de összevissza dadog a szám, hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz, s szikrát vet a test és fellobban a perc – óh, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak? – Villámok vad deltája szakad lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény, érzékeink káprázó tengerén.

2024.04.22. 19:16 bubutu

Szabó Lőrinc: Nem akarlak, s csak rád gondolok   Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és fölveri minden pillanat emlékedet s nyugalmamat. Neved – óh vad dobok dühe pereg! Percek, pokoli gépfegyverek! Nem kell! Csönd! csöndet! – – S vérző sugarak himbálnak szörny-harangokat! Nem akarlak, s csak rád gondolok: Dühöngő, barbár angyalok döngetnek nem földi muzsikát vágyam szétroncsolt kürtjein át – – Nem akarlak, s csak rád gondolok: Robbanó bazalt boltozatok viszhangja zúg bennem – – Reszketek – Tipró, brutális sortüzek! Emlékek süket robajai! Zengő fénysávok – – Valaki hí – S én csak fuldoklom – óh, fekete láz! – mint pap, kit az isten lelke ráz!

2024.04.19. 15:15 bubutu

Szabó Lőrinc: Lidérc    Csak álom vagy, hiába akarlak, lidérc, kit a vágy maga szűl, tündér gyönyör, olyanokat súgsz, hogy a józan eszem menekűl és öleli érted a torzat, a semmit, s azt hiszi, te vagy, néger-zene villog agyamban, s hiába, csak csalogat a fényed: nem érek odáig: a fényed: a képzelet: én, – a fényed: kibonthatatlan, megfoghatatlan ez a fény, ez a fény: te, ki táncolsz meztelenűl s kit nem lehet soha elérnem, mert rejtve ragyogsz bennem, mint a tűz, mely feketén alszik a szénben.

2024.04.18. 13:09 bubutu

Szabó Lőrinc: Nem akarlak, s csak rád gondolok   Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és fölveri minden pillanat emlékedet s nyugalmamat. Neved – óh vad dobok dühe pereg! Percek, pokoli gépfegyverek! Nem kell! Csönd! csöndet! – – S vérző sugarak himbálnak szörny-harangokat! Nem akarlak, s csak rád gondolok: Dühöngő, barbár angyalok döngetnek nem földi muzsikát vágyam szétroncsolt kürtjein át – – Nem akarlak, s csak rád gondolok: Robbanó bazalt boltozatok viszhangja zúg bennem – – Reszketek – Tipró, brutális sortüzek! Emlékek süket robajai! Zengő fénysávok – – Valaki hí – S én csak fuldoklom – óh, fekete láz! – mint pap, kit az isten lelke ráz!

2024.04.17. 16:15 bubutu

Kosztolányi Dezső: Mint a beteg gyerek   Mint a beteg gyerek, ki lázas, álmos, felül az ágyba, poharat kér, s hideg üvegen hűti fájó ujját, sír az orvosságos-palackér, és viszolyogva, fanyalogva fanyarul fog egy ezüst kanalat, és a kesernyés-édes, hűs nedűvel locsolja égett ínyét álmatag: E forró, beteg nyári délelőtt éppígy kerülget és szédít a bánat. Éppígy fogom meg langyos kezedet, s így csókolom meg nedves, enyhe szájad.

2024.04.11. 23:13 bubutu

Somlyó Zoltán: Remény   Úgy bánik vélem az idő, mint anya kényes gyermekével. Ágyamra ül, ha este van és bíztat isten szent nevével. Boldog reményeket ígér holnapra és holnaputánra. Kihúny a mának mécsese – és holnap futhatok utána. Néha már reggel kezdi el, hideg pénzt s forró nőt igérget. Kicsal a párnáim közül a szélhámos, kegyetlen élet. S ha este ajkam panaszol s a könnytül nem tudok aludni, oly jóságosan néz reám, hogy nem tudok rá haragudni.

2024.04.10. 17:49 bubutu

Somlyó Zoltán: Az utolsó asszony   Még az utolsó asszony hiányzik, az én forró, bús életemből: elmegyek ma egy halovány házig. Ablaka csipkés, nyitva a szélnek. Azt hiszem, tudja, hogy kivülem más senkise látja, mint én, oly szépnek. Azt hiszem, érzi: ő lesz utolsó csókom, keservem, büszke bukásom: vérszinű borból utolsó korsó. Erre az útra bízom a lázom… Elmegyek ma a legutolsóhoz s – lemondok róla. De megbabonázom!

2024.04.09. 23:29 bubutu

Somlyó Zoltán: Szerelem   Elloptam egy arcot valahonnan. Honnan?… Honnan?… Én már azt nem tudom. Elindultam vele valamerre. Merre?… Merre?… Előre az uton. Elviszem a szívembe valameddig. Meddig?… Meddig?… Amíg kisüt a hold. S az égi fénybe megcsudálom: Álom!… Álom!… Mint minden, amim volt.

2024.04.05. 10:01 bubutu

Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi   Nem tudok kavarogni s nagyra menni, mint a vidám dúshomlokú fiúk: érzem, hogy festett céljuk puszta semmi s a nagy dicsőség álmai hiúk. Érzem, hogy legjobb resten elpihenni s nincsen tovább már törekedni út: rosszkor születtünk s nincs mód újralenni, nekünk csupán az élet csontja jut. És mégis egyre futok, egyre vágyom s valamit keresek még e világon, mit nem fogok meglelni sohasem. A régi vágyat, régi ifjuságot, a régesrégen elhervadt virágot s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

2024.04.01. 23:48 bubutu

Somlyó Zoltán: Miért?   Már nem bir el a talpalattnyi föld, s már nem győzöm az arcát ütni, rugni; és kérdeni, mért állok egy helyen? s mért gyengülök, ha el akarok futni? Mért szerettem meg a kívánkozások föl-fölgyulladó, lápos zöld vizét? Mért hallja meg koponyám fakó csontja, minden lépésem átkozott neszét? Mért áll az ember csöndbe! Mért fáj a fáknak zöldje! Mért bomlik ráncba száz selyem, hideg nyoszolyás éjjelen! Mért villog asszony válla! S ezer asszonyhaj-párna, mért gyúl ki halvány éjszakán? S mért nézek mindig hátra?!… Mért nézek mindig hátra?…

2024.03.31. 09:17 bubutu

Somlyó Zoltán: Egy idegen kapu előtt   Méltóságos, mint végső szavad volt,  a bánatom ünnepi ruhája.  A kétnapos őszi eső veri most  s rá bús szürke szineit szitálja.    E bánatos szürke ünnepi ruhát  ma utcai köntössé tettem:  megálltam egy idegen kapu előtt,  amely zárva volt, úgy mint mi ketten.    A zárt kapun halkan bekopogtaték  és lágyan a kilincshez nyúltam.  Az eső szitált és oly bús volt az ég,    mint a lelkem, mint te, mint a multam...  Aztán elkezdtem rohanni, robogni,  hogy ne lássam, hogy nem te nyitod ki...

[1691-1672] [1671-1652] [1651-1632] [1631-1612] [1611-1592] [1591-1572] [1571-1552] [1551-1532] [1531-1512] [1511-1492] [1491-1472] [1471-1452] [1451-1432] [1431-1412] [1411-1392] [1391-1372] [1371-1352] [1351-1332] [1331-1312] [1311-1292] [1291-1272] [1271-1252] [1251-1232] [1231-1212] [1211-1192] [1191-1172] [1171-1152] [1151-1132] [1131-1112] [1111-1092] [1091-1072] [1071-1052] [1051-1032] [1031-1012] [1011-992] [991-972] [971-952] [951-932] [931-912] [911-892] [891-872] [871-852] [851-832] [831-812] [811-792] [791-772] [771-752] [751-732] [Korábbi]