Új bejegyzés Frissítés

2011.10.06. 23:04 bubutu

Minamotó Sigedzsuki: Jövőtlenül Akár a hullám, mit sziklához csap vad szél, olyan vagyok most. Egyedül tépelődöm, hogy mi volt, és mi lesz most.

2011.10.06. 23:02 bubutu

Jatzkó Béla: Sóhajtás   Néha, legközepén az éjnek a bútorok megreccsennek: nekifeszülnek a csendnek a fák azt sóhajtják, hogy élnek; háncsuk-tépte és gyalukéssel meggyötört, simára sebzett testükből egy-egy lélegzet tör fel, panaszos, halk nyögéssel. Mikor kidőltem, vagy kivágnak, bugyraiból az alvilágnak ha olykor-olykor visszajárnék, nem kísértet lennék, vagy árnyék, csak egy sóhajtás, reccsenésnyi: szeretnék élni, - veled élni.

2011.10.06. 23:01 bubutu

Egyed Emese: Helyettem Fűzágként, indulattalan, árnyékként, árnyalattalan, mint kicsi szél, ha hangja van: hadd tűnjek hát el nyomtalan! Hiába szóltok, ajkaim, hiába szálltok, szavaim, hínáros csönd zöld partjain hiába dobogott a rím. Aranyszín alkony, boríts el, szellőszavú éj, sirass el, helyettem él és énekel a táj, titkos jeleivel.

2011.10.06. 22:59 bubutu

Bozzay Margit: Talán Égnek a lelkemben gyönyörű szavak És nem tudom papírra vetni őket... Ott bent még szikráznak, tűzzel égnek, S mire lassan napvilágra érnek, Tüzes üszök meg hamu lesz csupán... Elámulok a nagy színes csodán Ami ott belül, büszke lánggal ég... Ha volna szóm - talán - megértenéd; Így minden lassú, néma lángra gyúl, Ég... ég... szó nélkül, oltatlanul...

2011.10.06. 22:58 bubutu

Guillaume Apollinaire: Szemed... Szemed csillogó mély tükrén Forró szívem vergődik szegény Megbolondít engem egészen Ez a fény (Kovács Anikó fordítása)

2011.10.06. 22:57 bubutu

Guillaume Apollinaire: A búcsúzás Sírásuk szállt csak vészesebben S az arcuk volt megtört fehér Mint tisztaszirmú hó ha lebben Vagy két kezed A sok levél Csókomra hullt a rőt ligetben (Radnóti Miklós fordítása)

2011.10.06. 22:56 bubutu

Guillaume Apollinaire: Jel Érzem mindig jelét az ősz akaratának Hát a gyümölcs való nekem nem a virág Elcsókolt csókjaim szívembe visszafájnak Hallani a levert diófa bánatát Állok tűnt szeretők szép kezek avarában Ó örök őszidő lelkemnek évszaka Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka (Vas István fordítása)

2011.10.06. 22:55 bubutu

Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap. (Ady Endre)

2011.10.06. 22:54 bubutu

Türelmetlen vér nyargalt ereinkben, szerettünk volna mindig menni, menni, mit is sejtettük, hogy ez itt a minden, és ami aztán jött, a semmi, semmi. (Kosztolányi Dezső)

2011.10.04. 13:21 bubutu

József Attila: Nagyon fáj Kivül-belől leselkedő halál elől (mint lukba megriadt egérke) amíg hevülsz, az asszonyhoz ugy menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde. Nemcsak a lágy, meleg öl csal, nemcsak a vágy, de odataszit a muszáj is - ezért ölel minden, ami asszonyra lel, mig el nem fehérül a száj is. Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. Ki szeret s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat. Nincsen egyéb menedékünk; a kés hegyét bár anyádnak szegezd, te bátor! És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától. Nincsen helyem így, élők közt. Zúg a fejem, gondom s fájdalmam kicifrázva; mint a gyerek kezében a csörgő csereg, ha magára hagyottan rázza. Mit kellene tenni érte és ellene? Nem szégyenlem, ha kitalálom, hisz kitaszit a világ így is olyat, akit kábít a nap, rettent az álom. A kultura ugy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben - de az hol áll, hogy nézze, mint dobál halál s még egyedül kelljen szenvednem? A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat. De énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem s hozzám szegődik a gyalázat. Segítsetek! Ti kisfiuk, a szemetek pattanjon meg ott, ő ahol jár. Ártatlanok, csizmák alatt sikongjatok és mondjátok neki: Nagyon fáj. Ti hű ebek, kerék alá kerüljetek s ugassátok neki: Nagyon fáj. Nők, terhetek viselők, elvetéljetek és sirjátok neki: Nagyon fáj. Ép emberek, bukjatok, összetörjetek s motyogjátok neki: Nagyon fáj. Ti férfiak, egymást megtépve nő miatt, ne hallgassátok el: Nagyon fáj. Lovak, bikák, kiket, hogy húzzatok igát, herélnek, rijjátok: Nagyon fáj. Néma halak, horgot kapjatok jég alatt és tátogjatok rá: Nagyon fáj. Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert, vadon táj - s ágya körül, üszkösen, ha elszenderül, vakogjatok velem: Nagyon fáj. Hallja, mig él. Azt tagadta meg, amit ér. Elvonta puszta kénye végett kivül-belől menekülő élő elől a legutolsó menedéket. .

2011.10.04. 13:20 bubutu

Csendben ülök... Szép csendben ülök. A tavasz úgyis eljön - semmit sem teszek.

2011.10.04. 13:19 bubutu

Vörös Liliom: ...és én még mindig Már harmatot sír a zöldülő mező, a szél ujjongva száll a vén ligeten át, s én csak nézem búsan, könnyezőn, hogy rügybe feszülnek kinn a karcsú fák. Hisz minden nyíló gyönyörű virágban pírral veti ingét az érted izzó vágy, lázadó hitem árnyékvilágában, a felébredt tavasz simogatóan lágy. Sűrül az est, és minden földi szépet félig hunyt szemmel, neked álmodom, április van, hallod, hogy zúg élet? ...és én még mindig a telet kárhozom!

2011.10.04. 13:17 bubutu

"... és ha nem lellek többé, az erdei utak csapásai mentén egy-egy nárciszt könnyezek egy bennem soha el nem haló szerelemért..." (Moha)

2011.10.04. 13:16 bubutu

Hiszen ajándék volt, s én köszönöm. Nem zúgolódó szívvel indulok: Láttam hőségben reszkető napot, És ebbe a végső számkivetésbe Elkísér a két szemed ékessége, Ahogy a vígasztaló, gyönge hold Elkíséri az úton baktatót, Emlékeztetve a nap melegére: Velem marad az egyszer volt öröm Ezen a szélső, hosszú délkörön. Velem marad a kezed és a szád, A szempilláid árnyas erdeje, S jobban véd, mintha páncél rejtene, És hogy néztél, az rámsüt mindörökre Esendő testem fényköpenybe födve, És melegít a tested melege, A két karod, s hogy öleltél vele, S beleragyog ebbe a lassú ködbe Az emlék, csillaggá izzítva át Ajkaimon az ajkaid nyomát. És most és mindörökre tűzözön: Combizmaid combizmaim alatt S a két kezem között a derekad, És amíg a kettős éjszaka késik, Megérinteni tüzes kristálytűit Mellbimbódnak s a mind lázasabb Lüktetésben hullámzó válladat, S a tenyered élét csókolni végig - Lesz-e ilyen, utánam aki jön? Hiszen ajándék volt, s én köszönöm.

2011.10.04. 13:15 bubutu

Lelkes Miklós: Az idő mindent visszavesz Az Idő mindent visszavesz mit valaha adott. Fut, fut elfénylő síneken volt-játékvonatod. Volt-labdád gurul, elgurul. Pirosa sem marad. Átlebeg hulló álmokon hólepke-pillanat. Az Idő mindent visszavesz, s már csak könnycsepp zenél, s amit megtart a két kezed: nem több a semminél. A nyárfa súg és ég-falak kékje tűnődik át könnycseppeken, örök zenén: kétkedő némaság. Egy-egy volt-könyved visszanéz, s címlapján elragyog hitt hit-csoda, szépség-csoda: csillagom, csillagod. Az Idő mindent visszavesz, - miért is adta hát a láthatárt, naptáncú dal ígérő hajnalát, varázslatát, kék ég-falak zengését és a Szót: források édes gyermekét, álomruhás valót? Az Idő mindent visszavett, s míg lehull két kezem: könnycsepp zenél. A nyárfa súg: - Semmi sem, semmi sem...

2011.10.04. 13:13 bubutu

Babits Mihály: A nap nem emlékszik a csillagokra Zengve s lámpákkal, mint a szinpadok láza s tragikus szárnyakon suhan tünte felé a rövid nyári éj. Óh éjszaka, aki naponta meghalsz, taníts meghalni! Mennyit ültem e hegy fölött, a hajnalok karzatán s tünődtem, milyen a halál? de egy csillagot sem értem még rajt, mikor a semmi mögé elbútt! sem a percet mikor elhallgat a tücskök zenéje. Minden úgy tűnt el, lopvást, mint az álom s a nap nem emlékszik a csillagokra. Igy tűntök el hát ti is, életem csillagai, és mint az égi morzsák oldódtok szét? akik ma oly makacs tüzekkel ültök egemen, kegyetlen kivilágítva, mint a fájdalom a test valamely zúgát, mely talán nélküle boldog volna és aludna. Óh életemnek csillagai ti, kemény morzsák vagytok, és nem tudom, el tudtok-é majd olvadni a Nappal meleg szájában? vagy ha majd utam véget is ér már, Isten e keserves moccanása, tán megtapadva porként vak szemcséitek még sajogva fájnak a fénylő semmiség csigahusának?

2011.10.04. 13:12 bubutu

Szei Sonagon: Virágok Tépd le vagy szakítsd - közömbösek maradnak, a virágoknak nincs szívük és nincs szájuk, nem hallnak, bárhogy sírhatsz.

2011.10.04. 13:10 bubutu

Dénes György: Mondd hogy nem reménytelen mondd hogy nem reménytelen és nem véges a vég s még itt a földön elfeledjük a test őrületét mondd hogy mulandó a bánat és a fájdalom gyógyít megtartják kegyes istenek az élet hitvallóit mondd hogy a halál karja örök tavaszba ringat s léthei réten újra álmodjuk álmainkat

2011.10.04. 13:08 bubutu

Afanaszij Fet: Nincs szavam... Nincs szavam neked egyetlen egy sem, nem faggat téged semmiről e szem, mit tudtodra adnék, el kell vessem, bárhogy kínoz, szólni nincsen merszem. Mint a fényben alvó éji virág, mit illatozni a napfény tiltott, majd némán pattan az új rügy és ág, úgy, akár az én szívem bont szirmot. És beteg, fáradt lelkemen érzem az éj sóhaját remegni... s mégsem: nem faggat téged semmiről e szem, nincs szavam neked egyetlen egy sem. (Kalcakosz Balázs és Kovács Anikó fordítása)

2011.10.04. 13:06 bubutu

Csabai Andrea: megmutassam...   megmutassam ahol a kövek beszélgetnek ahol a hegyek énekelnek ahol a szelek összebújnak ahol a fák fénybe emelik arcukat ? akarod ? csak a fájdalmat azt ne azt ne lássam az arcodon csak azt ne...

[Későbbi] [731-712] [711-692] [691-672] [671-652] [651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]