Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy „megérte”
egy „hinni kell”
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja
Elhallgat már a város szürkéskék zajával,
suttogva nyílnak a csillagok...
Magamra hagytak mind egy elnémult szobában -
a csendet őrzöm, hallgatok...
Csak a zene szól...
Nem szólok, úgyis minden mást jelent kimondva...
Minek beszéljek? ... Jobb a csend...
Itt ülök egymagamban, ablakom kitárva -
magamra zárom a Végtelent...
Csak a zene szól...
Csak a zene tud úgy beszélni,
csak a zene - ha szól...
Csak a zene tud átölelni...
Csak a zene a jó...
Most is szeretni vágyott
ez a szív, csak megrepedt.
Mert mindig arra várt,
hogy a másik lépje meg.
MIKOR
Érhetek hozzád?
MIKOR
Térsz be úgy hozzám,
MIKOR
van, hogy nem félsz már?
MIKOR
Úgy várlak!
MIKOR
Nézhetek majd Rád?
MIKOR
Képzeled tovább?
MIKOR
Jössz, hogy eggyé válj?
Egy életet kibírtam,
pár hét már mit nekem.
Mert visszatért az álom,
mit sosem hittem el.
MIKOR…
Minden nap úgy kelek fel,
hogy most a vége jön.
Épp cserélném a lelkem,
de újra rám köszön.
Ha elindulsz csak úgy,
csak úgy cél nélkül, csak el,
Engem is vigyél el!
Ha a folyó mellett ülnél,
hogy nézd kik úsztak el
Engem is vigyél el!
Ha a háztetőkön sétálsz,
a szabad szél miatt
Engem is vigyél el!
Ha fényképezni indulsz
az új csillagokat,
Engem is vigyél el!
Ha elmennél a holdra,
mert az is érdekel,
Engem is vigyél el!
Ha egy másik dalt hallgatnál,
az enyém már nem kell,
Engem is vigyél el!
S ha eldöntöd, hogy elhagysz,
örökre - végleg - kész -
Engem is vigyél el!
S ha itt van már a taxi,
intesz - indulsz - mész -
Engem is vigyél el!
Hagyd a világot szélként át- s átfújni
életed lazaszövésü gyolcsán:
mint egy száradni kiakasztott ing, lobogj, lebegj,
hálásan szélszagusodva, ellenállás nélkül
- - hadd örüljön neked majd, ha ki fölvesz.
Nem jött el hozzám soha az én mátkám,
Nem jött el hozzám soha, aki kellett,
Időben-siker, pénz, háboru, béke
S egy teljes asszony szíve szivem mellett,
Legszebb ágyamban szerelmek nem dultak,
Legjobb köntösim selymei fakultak
S legjobb vágyaim a szivembe fultak.
2. Nem jött el az én mátkám, bár de vártam,
Nyolcvan ágyas-szép, számtalan leányzó,
Hatvan királynő termeit lezártam:
Jön az én mátkám, hátha eljön mégis
És íme, árva Libánus-fa ágyam,
Ezüst, erős oszlopai remegnek,
Gyüretlenek a bársony, puha leplek
S homálya van az arany-mennyezetnek.
3. Kinek az innye olyan édességes,
Nem jött el az én mátkám s esteleg már.
A messzi csillag miért olyan fényes?
Miért fut el a csillag és a mátka?
A hervadt ajak miért olyan éhes?
Az én mátkám nem jön, hiába várom,
Fussatok nők, termeitek kitárom,
Ha ő nem jött, nem lesz már senki párom.
4. Játékokat, hogy várjak, várjak, várjak,
Pótlásnak és feledésnek ha kaptam
S eláltatott hőse az akarásnak
Most itt állok akaratlan, dermedtje
Ezer, hazug, játékos mátkaságnak,
Futó csillagok fényüket rám-szórták,
Elkábítottak olcsó mandragórák
S az Élet helyett nem jöttek csak órák.
Idegen vagyok. Igaz már tudod, hogy két cukorral iszom an kávét
és hogy reggelente nem fésülködöm. Tudom, hogy tudod: jó a
világ és rossz. Hogy néha úgy megyek, hogy állok.
Idegen vagyok.
Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok, ha elbukni látszom.
Hogy bátorságomban félek és hogy sokat beszélek, de igazából
már én sem figyelek magamra.
Idegen vagyok.
A bizonyosságok elhagytak. Idegen tenyerekből idegen mosolyokat
szemelgetek,
mint egy folyton éhes madár.
Mint egy folyton éhes idegen madár.
Vajon meddig tart az idegenség sivatagja, vajon meddig tart e
tikkasztó vándorlás?
Mikor mondod, hogy isten hozott?
Viszi a szél a léghajóm, közel az égbolt, s a csillagok,
Vezet a Nap és hív a Hold
Én meg csak nézem, hogy tűnik el minden
Mi valaha lényeges volt
Ha nem akarod, hát nem hiszed,
De veled is elszállt egy léghajó…
Valahová majd elrepülsz,
Talán egy szép nap, de lehet, hogy holnap
a távolság kékjébe tűnsz
Felfelé csak úgy visz út,
Ha kidobni nem félsz mindazt a súlyt,
Mi összegyűlt az évek során
Ha lehúz egy álom, hát sosem ébredsz fel talán
Viszi a szél a léghajóm,
A földön csak az jár, ki túl nehéz
Nevet a Nap és sír a Hold
S én szédülve nézem, hogy múlik el minden,
Mi valaha végleges volt
Fent repülsz, és nem tudod, hogy mi lesz, ha egyszer földet ér a léghajód
Viszi a szél a léghajóm
Közel az égbolt s a csillagok
Kerek a Nap és ív a Hold,
S én meg csak nézem, hogy tűnik el minden, mi valaha lényeges volt
Végig kell néznem, hogy eltűnik minden, mi valaha lényeges volt
“Ha valakit tiszta szívből szeretünk, azt halálunk napjáig szeretni fogjuk, lehet, hogy nem mellette éljük le az életünket, nem ő tölti ki a mindennapjainkat, de a szívünkben mindig megőrizzük őt, mert valamikor fontos volt nekünk..”.
(Marilyn Miller)