Új bejegyzés Frissítés

2011.11.09. 19:04 bubutu

Zelk Zoltán: Vendég vagyok Alkonyodik. Még föllobog, kigyúl az őszi tájék - van-é tűz szebb és szomorúbb? Mintha hegycsúcson állnék avar-szín éveim fölött... Ki tudja, hány év vár még? Vendég vagyok, nem tudhatom, mennyi lesz az ajándék. Csak élni jó! S ha öregen? úgy is csak veled járnék! És ha fejem már reszketeg? úgy is melleden hálnék! Milyen akkor a szerelem? nézd, az alkonyi tájék issza a búcsú sugarát s mily fénylő, mély parázs még! Búcsúzni sose korai, mert mily csodára várnék? mégse tudom kimondani: Isten veled fű, sár, rét, hegy, út, folyó... jó ismerős, kitől el sose válnék – pedig talán nem is több a halál, csupán tikkadt vándornak árnyék.

2011.11.09. 19:03 bubutu

Nagy István Attila: ma is Kiszakadtam az időből. Unod talán. Mindig az elveszettség, az összeráncolt homlok. Belekövesedve a hallgatásba. Nem vagy velem - nem békülök magammal, pedig elcsendesedett a világ, nem gyűrt maga alá az égbolt. Megmaradtam. Rád gondolhatok ma is, s meglehet, elkísérsz idáig te is.

2011.11.09. 19:02 bubutu

Tóth Árpád: A vén ligetben A vén ligetben jártunk mi ketten, Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; Hozzám simult félőn, ijedten, S éreztem: nem a régi már. Sebten suhantunk, halk volt a hangunk, S csendes volt a szivünk nagyon, És mégis csókba forrt az ajkunk Azon a sápadt alkonyon. Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve Lehullott egy csöpp csipke-rom, Fehéren és halkan röpült le, Akár egy elhervadt szirom. Szeme rámnézett kérdőn, búsan: (Nincs búsabb szem, mint aki kérd) Ily szomorúan, ily koldúsan Mért hívtuk egymást ide? mért? S mondta, hogy késő már az éj, s ő Megy... mennie kell... s elfutott. Hallottam haló zaját a lépcsőn, S nem tudom, meddig álltam ott. Aztán... le s fel jártam a parkban, Mint aki valakire vár. Gázolt a sarkam síró avarban, S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

2011.11.09. 19:01 bubutu

Nikola Jonkov Vapcárov: Búcsú Majd álmaidban meg-meglátogatlak, mint messzi vendég, kit senkise várt. Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak - Az ajtót be ne zárd! Belépek hozzád, csöndben letelepszem, s csak nézlek, nézlek a homályon át. És mikor édes arcoddal beteltem, megcsókollak és úgy megyek tovább. (Kardos László)

2011.11.09. 19:00 bubutu

Drayton: Búcsú a szerelemtől Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon; megtagadlak, már nem vagyok tied; gyönyörnek, ó, mily gyönyörnek találom, hogy ledobhattam bilincseimet. Egy kézfogás még, - töröld esküinket, s ha találkoznak sorsunk útjai, ne árulja el se szó, se tekintet, hogy a volt vágyból maradt valami. Most, bár szerelmünk már-már alig él, s ravatalánál zokog a hüség, és utolsót lüktet a szenvedély, s a tisztulás lefogja a szemét, most még, noha mindnyájan elsiratták, fel tudnád támasztani, ha akarnád.

2011.11.09. 18:59 bubutu

Babits Mihály: Verses napló Esztergom, Előhegy, 1932 nyarán. Naplót irni... Akkor irtam naplót mikor gyermek voltam s napjaim simán gurultak, mint a füznivaló gyöngyök. Jaj, egy élet is kevés már, és egy nap is sok nekem! Én már csak az órák képét festegetem, mint a piktor, aki ugyanazt a tájat reggel, délben, délután és este újra s újra festi, fények játékát tanulja; én is óráról-órára, ahogy jön és megy a felhő, lelki fényeim játékát festegetem újra s újra, fények és árnyak játékát amik jönnek és eltünnek, de versem mint fénysugár, a távol ürbe viszi őket, a jövőbe, mint a fénysugár a táj képét az ürbe, ahol él és száll örökké, az Isten szemébe gyülve.

2011.11.09. 18:58 bubutu

Babits Mihály: Bilincs ez a bánat Az nem igaz, hogy nem birod el, csak sírni szeretsz: bilincs ez a bánat, aranyperec, eltörni szánod: ily kincset balga, ki eldobál, habár baltüzü fény ez a matt opál. Ó, édes, édes szomoruság! Ó, illatos ostor! Rozmaring-ág! Uram, ójj meg a rossztól, hogy ne szeressem azt, ami fáj! Égi Király! Öljem meg a kígyót, szent Mihály! Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog: A csillagok aranyos morzsája hinti. (Hát sohase tudhatok szabadon ragyogni, mint ti? Futkosni, mint a kis nyuszikák? Örülni, mint a virág? Sírni, mint ősszel a fák?)

2011.11.09. 18:57 bubutu

D. Nagy Lajos : Csak Egy Idegen Néhány percet még táncolj velem, Legyek holnaptól csak egy idegen, Ködfoltos fehér hideg reggeleken, Nem várok rád majd a megszokott helyen Néhány percig még vigyázok rád, Kezemben kezed, számhoz ér a szád Elmondanám most azt, mi el nem mondható, Megkopott már sok becéző szó Ha a gyertya kigyúlt, és nem bánt a múlt, Sok régi emlék bennünk ég, Csak fénykép lesz az, ami most még igaz, Egyedül oly csendes lesz az éj Néhány percig még mesélj nekem, Utolsó szavad majd magammal viszem Nehéz lesz, bár de megyek te is jól tudod, Szívem visszahúz, de nem maradhatok Néhány percet még táncolj velem, S legyek holnaptól csak egy idegen, Ködfoltos fehér hideg reggeleken, Nem várok rád majd a megszokott helyen Ha a gyertya kigyúlt, és nem bánt a múlt, Sok régi emlék bennünk ég, Csak fénykép lesz az, ami most még igaz, Egyedül oly csendes lesz az éj Ha a gyertya kigyúlt, és nem bánt a múlt, Sok régi emlék bennünk ég, Csak fénykép lesz az, ami most még igaz, Egyedül oly csendes lesz az éj Ha a gyertya kigyúlt, és nem bánt a múlt, Sok régi emlék bennünk ég, Csak fénykép lesz az, ami most még igaz, Egyedül oly csendes lesz az éj

2011.11.09. 18:55 bubutu

Pilinszky János: Magamhoz Bátran viseld magányodat, én számon tartlak téged, ne hagyd a sorsod csillagokra, benned érjen a végzet. Vállad két éber sarka közt ha sisteregve átcsap, tudom, több vagy mindannyiunknál, benned vakít a bánat. Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint ők figyelnek kegyetlen titkaikra. S egy éjjel, magad sem tudod, mint égig érő ének, feljönnek benned napjaid, a halhatatlan évek: az este nem lel senki rád, az este sírva, késve hiába járják pitvarod: csak én látlak. Vagy én se.

2011.11.09. 18:53 bubutu

Fodor Ákos: Egy Pilinszky-dallam Mikor már csaknem elveszek: hiányod megfogalmaz. Két gyengeség beleremeg, kettejük mily hatalmas! Lehetetlenségünk ragyog! Nincs szem, mely belenézhet. Taglalhatatlan állapot - nem része az egésznek. Nincs időnk. Nincs történetünk. S mi nincs, az múlhatatlan. Nem ismerünk erényt, se bűnt az Örök Pillanatban.

2011.11.09. 18:50 bubutu

Magna Cum Laude : Minek adtál? Olcsó kis játék részedről, De rajtam még is átgázol Ez a kép, ami minket ábrázol. Mond, miért hagytad rám? Úgy is visszaadom, Hiába felejtetted itt, Ezen a hasztalannak hitt asztalon, Ha már lepattantál. Akkor minek adtál, minek adtál Annyi mindent nekem? Hogyha kirepültél, ahogy csak tudtál És elfelejtetted a nevem. Akkor minek adtál, minek adtál Annyi mindent nekem? Hogyha kirepültél, ahogy csak tudtál És elfelejtetted a nevem. Most már elmondhatom, Mikor az élet ekéi a homlokom, Végig szántották azon Az elátkozott napon, Milyen egyedül maradtam. Mert mire túl lettünk a harcokon, Csak egy ránc lettél az arcomon És megfakítottál. Akkor minek adtál, minek adtál Annyi mindent nekem? Hogyha kirepültél, ahogy csak tudtál És elfelejtetted a nevem. Akkor minek adtál, minek adtál Annyi mindent nekem? Hogyha kirepültél, ahogy csak tudtál És elfelejtetted a nevem.

2011.11.09. 18:48 bubutu

Szabó Lőrinc: Nyári hajnal Becsuktam a könyvedet, nincs tovább. Az álom múlik, ébredek: mint elhagyott tájak a hazatért utas körül, úgy ködlenek, úgy úsznak még köröttem a verseid: új verseidet olvastam, barátom, este tíztől hajnali háromig. Most ébredek. S már hallom újra, látom, amit nem láttam az előbb: ágyam fejénél vigyázni a villanyt, kis órámban a ketyegő időt: a valóság magánya visszahódít és ami egy volt a fél éjen át, most ketté válik és mint két kísértet, nézi egymásban két élet magát. És fáj, nagyon fáj, hogy egykor mi történt, hogy elvesztettél s elvesztettelek. Csak magamat tudtam méltónak hozzád és hozzám méltónak csak tégedet. Ha lelkünk vissza sohse forrni tört szét, mondd, mért őrizzük frissnek sebét? Ami akkor, rég történt, tévedés volt, ami azóta, kín és büszkeség. Ami akkor, rég és azóta történt, dac és gőg nélkül most csak fájni tud: a fájdalom közelhoz, s a melegség, a régi melegség szívemre fut: most úgy érezlek, ahogy magam érzem, s a valóságot nem, nem, nem hiszem, és eljátszom, folyton életünket, úgy, ahogy kellett volna legyen: a tizenöt év mi volt, nem tudom már, csak ez a perc él, mely visszahozott: Itt vagy! belépsz! S hallom, hogy felkiáltok, hallom, hogy felelsz: - Te vagy? - Én vagyok! - Itt vagy...Kiáltok...de nem is kiáltok... Itt vagy... Nem történt közben semmi... Itt vagy és csak a tegnap folytatása ez. Itt vagy? ...dehogy vagy! Fáradt vagyok. Álom ez az egész...Csak vers!...De az se bánt... Pillám lehúnyva kérdezlek s a választ magam mondom, mintha te mondanád... Itt vagy? Lehet... Már alszom... Jön a hajnal... Fel kéne kelni...S amit álmodok, úgy kezdődik, hogy plédbe burkolózva kint az erkélyen várjuk a napot.

2011.11.09. 18:45 bubutu

Csondor Kata: Add tovább... Hóban ébred Majd az ünnep Minden percben nevet ránk. Tud-e bármi Szebbet adni, Mint a békés nagyvilág. Körbe nézel, S látsz egy arcot, Amin némán gond pihen. Reményt adhatsz, Pár mosollyal, Hogy a holnap más legyen. Jut még bárkinek A tiszta fényből egy cseppnyi láng. Jó kedv könny helyett, Ha másod nincs is, ezt add tovább. Hóban ébred Majd az ünnep Minden percben nevet ránk. Tud-e bármi Szebbet adni, Mint a békés nagyvilág? Körbe nézel, S látsz egy házat, Mit a napfény elkerül. Kopogj csendben, Meleg szívvel, Hogy már nem lesz egyedül. Jut még bárkinek A tiszta fényből egy cseppnyi láng. Jó kedv könny helyett, Ha másod nincs is, add tovább. Van még gondolat, Mi átadható. S van száz pillanat, Mi szétosztható. Jut még bárkinek A tiszta fényből egy cseppnyi láng. Jó kedv könny helyett, Ha másod nincs is, Ha másod nincs is, csak add tovább.

2011.11.09. 18:43 bubutu

P. Németh Ilona: tenyeredből ...bár azt gondolod most, hogy mindent tudsz és rólam már csak az ég írhatna... lepedőre, tiszta légre, hófehérbe mártott lapra... fogna tintát - esőcseppet - talán csak siratna és leírná helyetted is, mit tenyeredből olvasna...

2011.11.09. 18:42 bubutu

Szabó László: Magányos Karácsony M i d ő n az óra üt, leszáll a nagy fehér Karácsony, s mint színezüst medál, az út menti fákon a jégcsapok úgy ragyognak. Benn csönd van, félhomály. Nem kopogtat rád az Ünnep – tán öltözik , tán csengettyűre vár, meglehet, hogy szünnapot tart, vagy mint költöző madár, jobb tájakra röppen. S az öncsalás miatt, míg állsz a fánál, valódi könnyet ejtesz, mintha R á- találnál . . .

2011.11.09. 18:41 bubutu

.kaktusz: Aki szeret, nem magányos Tudod, arra gondoltam, aki szeret, egyedül sem lehet magányos. Hiányozhatnak neki dolgok, de magányos az nem lehet. Ha mégis annak gondolja magát akkor téved. Vagy a magányában, vagy a szeretetében.

2011.11.09. 18:39 bubutu

Presser Gábor: Csak a szerelem ... Nem győz a halálon semmilyen képlet Csak az az élet mit szerelem éltet Nem teremt jövőt, világot, szépet Csak az ölelésem az ölelésed ...

2011.10.19. 10:18 bubutu

Presser Gábor: A szerelem jó, a szerelem fáj Aki szakállal hordja a szemüveget, Biztos nagy tudósa a léleknek, S tudja jól, ha az imádott szempár nem mosolyog, Jaj, a földre zuhannak a csillagok! Nincs itt baj, hidd el nekem, Megyünk át az életen, Néha jó, aztán megszokjuk már. Ha egyszer rossz, akiben annyira megbíztál, Tőr a szívben, máris meghaltál. S ha az a könnycsepp végül lassan a földre gurul, Az összes óceán vize túlcsordul Nincs itt baj, hidd el nekem, Csak megyünk át az életen, Néha rossz, aztán megszokjuk már: A szerelem jó, a szerelem fáj, A szerelem szép, a szerelem fáj, A szerelem jó, a szerelem fáj.

2011.10.19. 10:16 bubutu

Kálnoky László: Nélküled Megszólaltat, mint hangvillát, hiányod, ülök, homlokom kezembe temetve, elviselni már nem tudom ideiglenes halálodat sem. Ha nem vagy, nem vagyok. Csak mint üres szoba, hol az elköltözött lakók szétszórták a gyűrött újságpapírt. Az ablak alatt lámpák sorfala, meghajtja nyakát a sötétség, ha kardjukat kivonják. Nem számít, hogy éreztek hasonlót előttem mások, és érezni fognak. Nem vigasztal, hogy rám gondolsz: nem érzem... Nem vigasztal, hogy évek óta járod velem reménytelen útvesztőjét a szerelemnek. Siess! Mire visszajössz, nem találsz, egy üres képmás pótol ezután, ő ül székemen, ő iszik poharamból. Mint kés hasít tekintete. Jókedvet mímelve nevet lélektelenül. Akkorra messze járok, megbotlom kőben, keshedt fűcsomóban, zsebeimet kiforgatom, elhagyom mindenemet, gondolattalan ülök egy fatönkön, arcomon át hangyák vonulnak, nap, hold értetlenül bámul szemembe. Nélküled hagyom múlni az időt - és nélkülem...

2011.10.19. 10:14 bubutu

László Noémi: Mondd el nekem Mondd el nekem, miért nem vagy idegen, mozdulataid honnan ismerem, miért tudom rólad, amit még te sem? Mondd, meddig tűröd azt, hogy olvasom, mit ír a ránc tűnődő arcodon, hogy szótlanságod értem, hallgatom? Tanulod-e mi az, amitől félek, hol nyitott ajtót testemen a lélek, mit mondanék, amikor nem beszélek? Végül csak annyit: vigyázol-e rám, ha nem jut már eszembe a szezám, leszel-e testvérem, anyám, apám? Tudod-e, amit én nem tudhatok, amiről holdtöltekor álmodok, emlékszel-e, ha el vagyok feledve, s velem vagy-e, amikor nem vagyok? Álmomban, egyszer, súgva-settenkedve eljössz-e velem sétálni a csendbe, és engeded-e majd, ha megfagyok, hogy eltemessenek a tenyeredbe?

[Későbbi] [731-712] [711-692] [691-672] [671-652] [651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]