Új bejegyzés Frissítés

2011.10.11. 00:39 bubutu

Nagy István Attila: Tenyeremben maradt Tenyeremben maradt az arcod, magammal viszem az éjszakákba, amikor útjukra indulnak a félelem reggelig érő árnyékai, amikor nincs más, csak a visszhangzó szívverések. Tenyeremben maradt az arcod, imára fonom az ujjaimat, s vigyázok, össze ne gyűrjék a nappalok, amikor már csak egyetlen vissza nem vonható pillanatot áldoz fel a hallgatás, amikor sötét éjszakát virágzik a tekinteted.

2011.10.11. 00:36 bubutu

Guillaume Apollinaire: Búcsú Letéptem ezt a hangaszálat Már tudhatod az ősz halott E földön többé sose látlak Ó idő szaga hangaszálak És várlak téged tudhatod (Vas István fordítása)

2011.10.11. 00:35 bubutu

Meddig gyúlsz még lángra fázós reggeleken, meddig vágyod azt, ki régen mást ígért, meddig hiszel még az igaz szerelemben így is, hogy a lábam más utakra tért? Meddig fizeted még büszkén, emelt fővel az uzsora-árát boldog perceinknek, meddig érsz még be a hűvös-eszű gőggel és bújtatod reményben emlékeinket? Meddig halok meg az alkonyati csönddel és születek újjá szemed tükrében, meddig tűröd némán, hogy szégyen pírja önt el és meddig hiszel így is a mindörökkében?

2011.10.11. 00:34 bubutu

Simándi Ágnes: remény és visszajössz hullámzó vágyad vékony fonál a reggeli hóesésben utat talál a léthez két kezem erős szorítása szánalom lesz és feloldozás a remény kiplakátolt esőverte falak két oldalán: hogy egyszer majd maradsz magadtól is

2011.10.11. 00:32 bubutu

Mátyus Attila: Ne érints meg inkább üss meg úgy hogy serkenjen a vérem rúgj belém hogy kíntól üvöltsek az éjben verd belém szögeid csuklómon a jeled döfd az oldalamba véres fegyveredet de ne hajtsd a vállamra aranyló fürtjeid ne érjenek hozzám játékos ujjaid mert mi néked a múlt az nekem a jelen jövőbe nézz mindig igazlátó szemem minden érintésed bele ég bőrömbe tüzes bélyegedként őrzöm mindörökre ne érints meg engem átok ül én rajtam nem tudok szeretni belül már megfagytam ne éleszd fel újra megátkozott szívem félek belehalok ha újra dobban itt benn.

2011.10.11. 00:31 bubutu

East : Szél repítse lelkem A szél tanít repülni minden éjjel. A szél. Vele álmodom, szállok holnap újra. Szél vígasztal hogyha mégis félek. A szél törli le rólam minden könnyem. Szállj velem, hadd legyek újra madár. Segíts az égbe vissza! szállj velem! Hadd legyek újra madár! Elmúlik lennt a világ Elmúlik a tél és a nyár. Elmúlik a szerelem. Elmúlik a vér és a halál. Elmúlik a ragyogás Elmúlik a fény Én porból lettem - por leszek, de szél repítse lelkem az ég felé. Vigyél innen el! Vigyél innen el! Szél, öleld körül a megtört szívem! Szél, repíts magasra, végy a szárnyaid közé! Ne hagyd, hogy újra visszahulljak. Szél, mutass utat a szálló porban! Elmúlik lennt a világ Elmúlik a tél és a nyár. Elmúlik a szerelem. Elmúlik a vér és a halál. Elmúlik lennt a világ Elmúlik a ragyogás. Elmúlik a fény. Én porból lettem - por leszek, de szél repítse lelkem az ég felé. Vigyél innen el! Vigyél innen el!

2011.10.11. 00:29 bubutu

Szabolcska Mihály: Egyedül Hol, merre jársz, hogy nem találkozunk? Én egyetlen szerelmem, Kereslek egyre, mindhiába, Szép lányszemeknek mosolyában: - Hol, merre jársz, hogy nem találkozunk? Mikor fogom meg puha kis kezed? Várt orvosát szívemnek; Hogy homlokomról elsimítsa A felhőt, ami most borítja: - Mikor fogom meg puha kis kezed? S mikor szorítlak szívemhez, mikor? Piruló kedvesem te, Ott, ott a kettőnk otthonában. Fehér kis fecske-fészkes házban: - Mikor szorítlak szívemhez, mikor? Hol, merre jársz, hogy nem találkozunk? Én egyetlen szerelmem? Kereslek egyre, mindhiába, Szép lányszemek mosolyában: - Hol, merre jársz, hogy nem találkozunk?

2011.10.11. 00:27 bubutu

Barnaky Miklós: Esti levélzárás Nézd, én kedvesem, nézd! A lenyugvó napkorong fénye mégegyszer feltör az égre és elhal - én örökkön ragyogó fénnyel várok rád minden éjjel és nappal és bárhol - bárcsak ne lennél oly távol - nagyon hiányzol! Álmokat hoz rám az este, s én szemeid keresve húnyom le szemem - Aludjál jól, szívem!

2011.10.11. 00:26 bubutu

Radnóti Miklós: Rejtettelek Rejtettelek sokáig, mint lassan ért gyümölcsét levél közt rejti ága, s mint téli ablak tükrén a józan jég virága virulsz ki most eszemben. S tudom már mit jelent ha kezed hajadra lebben, bokád kis billenését is őrzöm már szívemben, s bordáid szép ívét is oly hűvösen csodálom, mint aki megpihent már íly lélegző csodákon. És mégis álmaimban gyakorta száz karom van s mint álombéli isten szorítlak száz karomban.

2011.10.11. 00:25 bubutu

Kamarás Klára: Október végén Most rőt avarban járok gondolatban, az út szélén tört, haldokló virág... Néha lecseppen fentről egy-egy vízcsepp, sírnak a fák.... sok didergő faág. Rohantál, ősz volt, nem tudom, mi hajtott. Valami lázas, öldöklő vihar? Csapzott hajad a szél arcodba fújta, s olyan volt, mint itt, ez a rőt avar.

2011.10.11. 00:23 bubutu

Komlósi Lajos: Búcsú Egy árny belesimul majd az árnyba Sárga virágunkat elhullatja könnyed a percek táncolnak tovább Mások még maradnak Kertedben új nárcisz terem csókom melege Kihűl a kezeden

2011.10.11. 00:22 bubutu

"Mint ezüst por az égen S arany gömb középen Úgy ragyognak rám A csillagok, s a Hold."

2011.10.11. 00:20 bubutu

Dsida Jenő: Álmot adsz… Fáradt lettem. A gondok elgyötörtek. Álmos is vagyok. Itt a perc pihenni. Szellemed suhogón beföd, körülleng, Istenem. Bevonod szelíden édes ízzel ajkaimat s a sárga mécset elrebbenti tüdőd finom fuvalma. Álmot adsz, puha és gömbölyded álmot. Tér, idő: kusza gombolyagba romlik. Akkor ölbeveszed becézve, lágyan, eltévedt szeretőm kis szűzi testét s mellém fekteted a habtiszta ágyba. Halkan símogatom meleg pihéit: pálmalombok alatt ölelgetőzünk, cukros hóhegyeken futunk sikongva, zizzenő búzaföldön összeforrunk s érett csillagaid kibuggyant fénye gyöngyösen, vizesen pereg le rajtunk.

2011.10.11. 00:19 bubutu

Képes Géza: Levél Szünetszakadatlan csak neked írnék - mindent ami eszembe ötlik s hallgatnád a szavam, mint otthon ha beszélek. Míg írom a levelet teveled beszélek, s te itt ülsz előttem... Megfoghatlak ha akarlak - s akarlak. Tegnap délután lefeküdtem, s ott voltál mellettem az ágyon, arcod arcomat simította. Aztán hirtelen vége szakadt, magamra maradtam. Azóta úgy járok-kelek, fekszem, ülök állok: anyaszült egyedül. Fejem üres, lelkem üres csontom üres, gyomrom üres, várom: az ég tüzes gerendája talán fejemre ledől. Tépem a naptár leveleit, de naponta csak egyszer. Ha lefekszel: hiányomat ölelheted az ágyon. Majd ha hazamegyek? Nem tudom. Elhessegetem a rímet, mert már az se igaz: vágyom. Nélküled kiégett lámpa életem.

2011.10.11. 00:18 bubutu

Bennem először madarak repültek: Zavart kis elmék össze-vissza szárnya rántott magasba lógatott a mélybe Vállamról máig se törött le szárnyuk megsúlyosodtam nem bírnak el immár (Csorba Győző)

2011.10.11. 00:17 bubutu

Tóth Árpád: Ez a nap is Ez a nap is, Mint a többi. Elmúlt. Vége. Ez az est is, Mint a többi. Eljött. Béke. Szerény béke, De hálával Veszem ezt is, Jó pihenni, Ha az ember Csatát veszt is. Furcsa béke: Hallgat, talpig Feketében, Mint egy titkos Esti virág, Mely az ében Alkonyatban Nem egyéb, csak Néma illat, Mit az ember Behunyt szemmel Mélyre szívhat, Elmosódva, Álmosodva Nem keresve, Milyen lehet Az illatnak Szirom-teste: Szép virág-e, Mint az ifjú, Mint a pőre Rózsabimbók Hajnalszínű, Gyenge bőre, Vagy csak fáradt, Régi rózsa, Mely reggelre Széthull némán, Föld porával Elkeverve?

2011.10.11. 00:14 bubutu

Ady Endre: Mert túlságosan akarlak Ki ott állott az útban, Ellökni mindig tudtam S ha az útfélre verlek, Szép arcodat emeld föl, Nézz reám, ríjj és nevess: Túlságosan kedvellek. Ha megszidlak levélben Vagy pimasz fütyölésben; Vagy ha másnak kinállak, Hozd szívemhez a szíved És sirass, mert hazudok: Túlságosan kivánlak. Ha hallod durva átkom, Halld ki, hogy szánva bánom Mindet, mi ért, a bántást S mégis máglyára vetlek: Szégyenlem, hogy sorsommal Csipőd ringása bánik: Túlságosan szeretlek. S a napok mulnak-mulnak S beteg szivembe fúlnak Vágyaim szent Te-érted. Jönnek a téli varjak Feketén a hómezőn: Most már búcsuzok Tőled: Túlságosan akarlak.

2011.10.11. 00:13 bubutu

- Gyertek el a peremig! - Nem merünk. Félünk. - Gyertek el a peremig! - Nem merünk. Leesünk. - Gyertek el a peremig! És eljöttek. És lelökte őket. Ők meg repültek. (Guillaume Apollinaire)

2011.10.11. 00:11 bubutu

Rolf Jacobsen: Fák námasága Éjjel, mikor a zenekarok mind hazamennek, s a dobok is fáradtak már dobolni, az útmenti fák úgy magaslanak, mint a csönd kapui, roppant gyertyatartók a mindenség gótikus katedrálisában. Mint babákat, az arany szaxofonokat rózsaszínű selyempárnákra rakják - autóajtók csukódnak kurta kattanással s taxik szaladnak tova délnek és keletnek - a tetejükre kötözött óriástubával olyanok, mint holmi nagyfülü játékelefánt, s elmegy a bohóc is haza, s a kálcium-mosolyú énekes, s Klarissza sztriptíz-táncosnő is hazamegy, hogy levetkezze az álom arca előtt kiürült szivét, lehunyja szemét minden cigarettacsonk, s az éjszaka táblájáról egy hangtalan kéz mindent letöröl, hogy fölerősödjék a fák nagy némasága. És hazatér aludni a világon minden zörej, elfáradnak a színek színesedni, s elillannak előlünk észrevétlen, s letörölnek mindent a puha törlőrongyok, ezüstös, porfinom eső terül szét a parkok fölött, valószínűtlen világ, honnan egykor jöttünk, s melyben minden fa némasága megnő s előtör. (Fordította Sulyok Vince)

2011.10.11. 00:10 bubutu

Pilinszky János: Stigma Testvértelen szád meztelen remegni kezd és tiszta fénnyel ragyog fel melleden az ismeretlen stigma, bordáid közt a drága jel, mely örök sebet éget és többé sose tűnik el, csak mélyebb lesz a mély seb. Csak mélyül és be nem heged, örök halállal árnyal, s te fölállsz: növő szél vezet a megnyílt éjszakában. Átlépve házad küszöbét útnak eredsz a csöndbe, nem tudva merre és miért, hogy áldni fogsz vagy ölsz-e? Csak mész. Köröskörűl hegyek roppant magánya, itt-ott kivert tanyák és félszerek gazdátlan foltja villog, és küldenek, hogy vándorolj, bár buknál végre holtan a puszta földre, ajkadon kibékülő mosollyal. De ekkor szűk ösvényre érsz és hirtelen megállasz, mögötted hosszú csönd van és némán előtted áll az, kiért elhagytad mindened, száműzetésbe mentél, mert sorsodat ki fejtse meg, ki az, ha ő se testvér? Megállsz előtte, meztelen sebed kitárva, melyet a messzeségből melleden nehéz hatalma ejtett. És vársz, mint fáradt katonák, hisz nincs már senkid itten. Ő visszanéz az esten át, csak néz, és meg sem ismer.

[Későbbi] [731-712] [711-692] [691-672] [671-652] [651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]