 |
Home |
|
|
| | |
|
Gondolatok |
|
|
| | |
“Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra.”
-----
"...szeretem a csöndet,
de itt belül nincs csönd,
mesélek Neked,
sokat mesélek..."
| | |
|
Chat |
|
|
| | |
|
|
|
Versek, írások |
|
[283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
Vigyázz a magánnyal, mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó. S van a tragikus, mikor jegesedni kezd körülötted a világ, az utakat, melyek az emberekhez és az emberihez vezetnek, belepi a jég. Akkor eltévedsz, és meg kell fagyni.
(Márai Sándor)
|
József Attila: Gyémánt
Mindenkor idejük van a zsoltároknak.
Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.
Most könyörgések szomjazzák erőnket
És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek,
Szívünkben a csillag megfagyott.
Igen. Igen.
Elsüllyedtek a haditengerészek:
Szelid révészek csónakáznak Isten felé.
Még a nagyon öregek is
Kiülnek a dolgok előtti egyszerű lócára
S türelmet prédikálnak messze,
A mulandóság halainak.
Igen, igen.
Ne higyjük el hát barátaim,
Hogy lapdák helyett ökleinkkel lapdáztunk!
Mindent meg kell simogatni,
A hiénákat, a békákat is.
Gyémánthegyen állunk,
Szigorú hó, takard el bűneinket,
Oldozd föl nyelvünket, mennyei világosság!
Te határtalan kristály!
|
Sokan visszanéznek, és azt mondják, amikor szerelmes voltam, milyen jól éreztem magam! És keresik újra a szerelmet, mert azt gondolják, attól fogják újra jól érezni magukat. Pedig úgy kell bejárni az utat, ahogy haladunk az életben, hogy a végén egy kellemes kisugárzású ember álljon a környezete előtt. Sokan nem képesek erre, megkeseredett ember válik belőlük, akiknek a boldogtalanságáért mindenki hibás, csak ők nem.
(Szörényi Levente)
|
Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!"
|
"Van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Mint az évszakok. A tavaszunk csodálatos volt, de a nyarunknak is vége. Kihagytuk az őszt. És most... hirtelen olyan hideg lett, annyira hideg! Minden megfagy. Szerelmünk elaludt, és a hóesés meglepte. És ha elalszol a hóesésben, nem érzed a halál közeledtét."
|
"Az emberek inkább a visszaérkezésről álmodnak, nem pedig az elindulásról. (...) Te pedig egyszer visszajöhetsz majd. Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte."
(Paulo Coelho)
|
"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani."
(Müller Péter)
|
"Álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillantokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat - a szüleinket, a férjünket, a gyerekeinket -, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat. "
(Paulo Coelho)
|
Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk.
Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása.
|
Történet az időről
Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá és megkérdezi:
- Mondd apa, neked mennyi az órabéred?
Az apa haragra gerjed:
- Miért kérdezed? Csak nem valami játékot akarsz velem megvetetni? Azonnal mars a szobádba, te kölyök!
A kisfiú szemében könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába és becsukja az ajtót maga mögött.
Ahogy az apa ül a székben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt betegállományba ment, és kezébe temeti az arcát. „Mikor lesz ennek vége?” – kérdi magától. Aztán eszébe jut a gyerek. „Talán nem kellett volna így bánnom vele. Lehet, hogy ez csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre azért, mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik” – gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva halkan játszik magában.
Fia felnéz, és újra megkérdezi megszeppenve:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- 4 dollár, fiam.
- És tudnál nekem adni ebből 2 dollárt?
Az apa – bár gyanakvó tekintettel – ránéz újra a fiára:
„Remélem, nem valami játékot akar belőle venni!” – gondolja.
- Mire kell neked az a 2 dollár? – kérdi.
- Mindjárt megmutatom – mondja a gyermek, már halvány mosollyal a száján.
Apja előveszi a 2 dollárt, és odaadja a fiának. Mire fia benyúl a takaró alá, és elővesz tízcenteseket, és összesen 2 dollárra jön ki neki is a végösszeg. A fiú összeteszi a kapott bankókkal, és a kezében lévő pénzt, a 4 dollárt, az apja felé nyújtja.
- Apa, ugye most, hogy én is kifizetem, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játsszunk?
Jól figyelj oda arra, ki veszi meg az idődet, hogy mindig jusson belőle azoknak, akiknek igazán fontos.
|
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
(Stephenie Meyer)
|
A szomorúság mélyebben van, mint a simogatás a bőrön, ott van az erek mélyén, néha, amikor csend van, hallani lehet a surrogást, mintha egy fisztula felerősítené a zárt helyen való rohanását a testben, megy körbe-körbe, és visszaverődik az érfalakról, a szomorúság állandó dolog, bár ráteszünk néha egy-egy mosolyt, egy nevetést, egy szép napot, hogy ne lássuk, de van az estének egy pillanata, amikor pontosan hallani lehet, minden szívdobbanással közelebb jön.
És nincs hova elbújni előle.
(angyalka)
|
Magányban társat keresünk, mert nem bírjuk sokáig - s ha társunk van, előbb-utóbb újra a magányt, mert a közösséget sem bírjuk ki. Ez a "magánszívünk" szüntelen önellentmondása. Éppúgy működik, mint a lélegzés: beszívom: csak magam vagyok - kifújom: és az egésszel vagyok... Így védekezünk a fulladás ellen. Más szóval így élünk.
(Müller Péter)
|
Tudod arra gondoltam,
hogy a szeretet,
az, hogy miért szeret valakit,
valamit az ember,
az indokolható általában,
van rá kézzel fogható magyarázat,
szeretni ízért, illatért, látványért,
sokszor a hála gyermeke a szeretet,
kedvességért, jó szóért,
vagy akár csak a szeretetért,
de van úgy,
hogy megmagyarázhatatlan,
látszólag nincs miért, oktalan,
hiszen az ember se jó szót,
se jó ízt, se kedvességet,
se szeretetet nem tapasztal,
mégis szeret megállíthatatlan,
nagy fájdalommal,
a világ számára érthetetlen…
de talán pont a fájdalom,
az a megmagyarázhatatlan,
ami miatt szeretni muszáj,
a fájdalom,
ami megnyit az emberben
egy addig ismeretlen részt,
mintha vizet fakasztana kősziklából,
a hatás elmondhatatlan,
amikor a szenvedés útján
összetalálkozik az ember saját,
az addig ismeretlen lelkével.
(.kaktusz)
|
Megtettem mindent, amit megtehettem,
Kinek tartoztam mindent megfizettem
Elengedem mindenki tartozását
Felejtsd el arcom romló mását...
(Dsida Jenő síremlékének felirata)
|
„Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó… A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok.”
(J. L. Borges: Az idő újabb cáfolata)
|
Nincs semmiféle varázsmódszer a kezdésre! Ha egy ember az úszómedence szélén állva arra készül, hogy beugorjék a hideg vízbe és azt kérdezné tőled: Hogyan kezdjek beugrani? mindössze azt válaszolnád: Így kezd el, hogy ugorj! Szedd össze a bátorságod és ugorj!
Akár életed minden órájában új lapot kezdhetsz. Ezért aztán semmi értelme, hogy várj a következő hétig, vagy akár holnapig. Remélheted, hogy a következő héten melegebb lesz a víz. Remélheted – de nem lesz melegebb. Hidegebb lesz.
(Arnold Bennett)
|
- Miért nem mutatod ki az érzéseidet?
- Miért kéne? Én tudom, és ez a lényeg. Sose gondolkoztál még el mások nyílt színi nagy sírógörcsei láttán, hogy vajon tényleg a szívük fáj-e így, vagy csak sajnáltatni akarják magukat? Szerintem ha az ember közszemlére teszi, amit érez, attól valahogy bepiszkolódnak az érzelmei...
(Jodi Lynn Picoult)
|
„Szeretni valakit, aki szeret téged…
Imádott lénynek lenni,
Akit a másik istenít,
Mindez túllépi az emberi boldogság határát:
Lopott tűz a mennyországból.”
(Delphine De Girardin)
|
"Ő fogalmazta meg egyszer egy unalmas vasárnap délután, amikor félálomban bámultuk a tévét, hogy a mi kapcsolatunk sokkal több, mint szex, mint szerelem, mert mi már úgy össze vagyunk nőve, hogy elvéreznénk, ha kettészednének minket."
|
[283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
| | |
|
|
|
BlogPlusz |
|
| | |
***
Ami megy, engedjétek.
Ami jön, fogadjátok.
Ennyi az egész.
***
„Megtanulni élni nem más,
mint megtanulni elengedni.”
(Buddha)
***
Az a baj, hogy azt hiszed van időd.
(Buddha)
| | |
|
Mindenes |
|
|
| | |
|
Háttérzene |
|
|
| | |
“Ha valakit tiszta szívből szeretünk, azt halálunk napjáig szeretni fogjuk, lehet, hogy nem mellette éljük le az életünket, nem ő tölti ki a mindennapjainkat, de a szívünkben mindig megőrizzük őt, mert valamikor fontos volt nekünk..”.
(Marilyn Miller)
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
